3. fejezet ~ Don't need to thank it

Időben meg is érkeztem a következő fejezettel. Kérnék egy kis lelkesedést, ha tetszik a történet! Nyugodtan iratkozzatok fel rendszeres olvasónak, pipáljátok az elolvastam részt, valamint kommenteljetek. Mindig válaszolok rá, mint most is. Nem harapok.:)

Annyit hozzátennék, hogy most ugrunk egy icipicit a történetben, de tényleg nem sokat. Követhető marad. Szóval ugorjatok is rögtön fejest bele. Már csak annyi maradt hátra, hogy kellemes olvasást kívánjak.

Mr. Know It All

/5 héttel később/

A stockholmi aréna közepén felállítottak egy hatalmas színpadot. Nincs semmiféle turné, csak három-négy koncert, dedikálással egybekötve volt lebeszélve ebben a pár hétben. A csarnok közepén állva körülöttem rengetegen járkáltak fel-alá a stábtagok közül. Nem vagyok közéjük való, azonban kivétel sem ez alól. Egy hatalmas köteg papírral kerestem fel a helyül szolgáló sportaréna tulajdonosát. Igen még mindig Tomasnak dolgozom. Nem lettünk jóban Saade-val, sőt ez nem kifejezés. Azonban rá kellett jönnie, hogy jól végzem a munkám. Mindig is beleadtam a maximumot. Azt a nézetet vallom, hogy nincsenek véletlenek. Itt kellett maradnom, hisz erre mind fel voltam készülve. Az egymással való utálkozás pedig mindkettőnknek szórakoztató. Legalábbis nekem biztosan, és néha a környezetünknek is. Hiányozna, ha mégis kirúgott volna egy nap után. Megtalálva az irodát bekopogtam, a tulajdonossal és egyben támogatóval egyeztettem a szerződésben foglaltakat. Végül búcsúzóul kértem egy aláírást a fecni aljára, amit ott is hagytam neki. Lassan lesétáltam a lépcsőn a pár óra múlva nézőtérnek szolgáló üres helyre, és körbekémleltem. A színpadon a zenekar már a hangszereik mögött állt. A két táncos lábú, akikkel nagyon jóban lettem az elmúlt hetekben, nekikezdtek átismételni a koreográfiát. Már mindenki a hangpróbára érkező sztárt várta. Tomas éppen a biztonságiakkal konzultált, majd átfordult a fény technikusokhoz, kamerásokhoz. Úgy döntöttem nem zavarom, meg el is készültem a rám bízott feladattal. Inkább csatlakoztam az idő közben színpad szélére leült Alex és Edin társaságához. Felpattantam melléjük, kíváncsian figyelve miről megy a témázás.

-          Sziasztok, srácok. Végeztem a feladatommal, a szerződés másik fele az illetékesnél van. Miről beszélgettek? – vigyorogtam, hogy picit lazíthatok.

-          Attól tartok nem fog neked tetszeni a témánk. – válaszolt komoly arccal Alex, azonban hamar elmosolyodott a félre biccentett értetlen fejem láttán.

-          Ericről beszélgettünk, de mielőtt elmennél, beszélhetünk másról is. – folytatta Edin visszafojtott vigyorgással. Megráztam a fejem és hátul megtámaszkodtam a két kezemen.

-          Halljam, miért kell megint róla beszélni. Ja hogy nem ért ide a hangpróbára ismételten időben? – mondtam eléggé cinikusan, de a fiúk bírták a beszólást.

-          Igen, így jött szóba. – erősített meg a jobb oldalamon ülő Edin, közben a hátsó lépcső felé bámult. Sejtettem.

-          Igazából én azon agyaltam, milyen furcsa ez köztetek. – feljebb emeltem a szemöldököm és próbáltam visszatartani a nevetést – Látszólag szörnyen utáljátok egymást, sőt talán ez még az enyhe kifejezés. Mégis nagyon jól dolgoztok együtt. Tomast pedig ez egyáltalán nem zavarja, mert közben jól szórakozik. – fejezte be Alex.

-          Ez talán azért van, mert mindketten tudjuk mi a jó nekünk, és azt szeretnénk is kihasználni. Meg olykor valóban jó szórakozás a másikat alázni. Míg vissza nem kapjuk. – magyaráztam az én szemszögemből, bár elegem van, hogy a szabadidőmben is róla van szó. Néhány ilyen emlék azonnal fel is ötlött.

*Éppen pakolásztam az asztalon, amikor megszólalt a vezetékes telefon. Felvettem, illedelmesen beleszóltam, ekkor jelent meg az ajtóban Saade. Minden fontos dolgot egyeztetnem kellett a telefonálóval a szőke énekes lány lemezbemutató koncertjére. Csakhogy a lebeszélt papírok a szekrényben voltak, így a vállammal szorítottam a készüléket a fülemhez, majd megfordulva kinyitottam azt. Kértem fél perc türelmet, eközben Eric lépteit hallottam meg magam mögött. Ráemeltem a tekintetem, ő csibészesen mosolygott, mint első nap is. Most vajon mire készülhetett? Végül megkérdezte segíthet-e. Egy picit furcsállottam, azonban bólintottam és eltátogtam a mappa nevét. Kikereste, ám nem adta oda, hanem olyan távolságba ment, hogy a telefonnal ne tudjak odamenni érte. A vonalban a nő kezdett türelmetlen lenni. Azt hittem azonnal megfojtom az énekest. A szemöldökömet összehúzva mérgelődtem csendesen, amelyet a srác rohadtul élvezett. Tátogni kezdtem heves mutogatás közben, hogy hozza vissza. Ekkor lépett be Tom, és egy "ha Olivia miattad baltázza el, te kerülsz nagy bajba" nézéssel elintézte. Az énekes a kezembe nyomta a fontos papírokat, én meg fellélegeztem. Mikor végeztem sűrűn bocsánatot kérve, letettem a telefont. A főnököm már elment, azonban a sztárocska még ott volt.

-          Hogy lehetsz ennyire idióta? – képedtem el teljesen, kikászálódva az asztal mögül – Ez nem rólad szólt! Nem te sínyletted volna meg, hanem az egyik lány!

-          Tudod meg kell nézni, kiben bízunk meg Oliv. – rántotta meg a vállát.

-          Neked csak Olivia vagyok, és tudom, kiben nem lehet igazán megbízni, meg is jegyzem.

Majd faképnél hagytam, át akartam ugrani a szomszédban lévő kávézóba, egy éltető kávécsodáért.*

-          Hidd el rohadtul vicces. De nem hiszem, hogy ti nem lehetnétek jóban. – nevetett Alex, a haverja bőszen helyeselt.

-          Momentán nem tudom elképzelni. Hosszútávon az lenne a legjobb. – mosolyodtam el, azonban ekkor Tomas átüvöltött a csarnokon.

Közölte velem, hogy keressem meg a kis előadóművészünk, mert neki erre nincs ideje most. Holott már vagy fél órája el kellett volna kezdeni a próbát. Határozottan bólintva felálltam a srácok mellől, elnézést kérve intettem, majd eltűntem a folyosón. Igazából fogalmam sincs, hol keressem, de biztos ott van valahol az öltözőknél. Ha mégsem, nem csak én nyírom ki saját kezűleg, hanem Tomas, és utána a rajongói. Biztosan leszervezem neki azt a beígért rémálom koncertet. Ennek emlékén csak vigyorogni tudtam.

*Keresztülsuhantam a fehér folyosón, amikor a semmiből elém állt Eric. A szó legszorosabb értelmében belé ütköztem. Látszott rajta, ezt direkt csinálta, még akkor is, ha arca nem árulkodott róla. Óvatosan bokán rúgtam, mire félreállt, én elsiettem mellette. Csakhogy követett, egészen Tomas irodájába. Mély levegőt véve lehuppantam a puha székembe, elkezdtem kitöltögetni a nyomtatványt. Nem is lett volna vele problémám, de Saade árgus szemekkel figyelt, egy apró hibára várva. Ez engem eléggé frusztrált, mégsem mutattam.

-          Olivia, nehogy elronts valamit! Figyelj oda. – ehhez hasonló mondatokkal traktált, felülve az asztal szélére.

Még mindig nem emeltem fel a fejem a papírból, viszont szörnyen idegesített. Ez így ment pár percig, végül megelégelve lassan ráemeltem a tekintetem. Ő még mindig fújta a magáét, én pedig fenyegetően felé nyújtottam a tollam.

-          Eric Saade! Most azonnal békén hagysz, vagy biztos lehetsz benne, hogy direkt elrontom a papírodat, és egy olyan koncertet szervezek, amit a legrosszabb rémálmodban láttál. – fakadtam ki, belül azonban élveztem a kis fölényem.

-          Á-á-á-ááá. – hallatott ellenző hangot felkelve, majd rátámaszkodott az asztallapra – Akkor sajnos el kell majd távoznod a mi kis társaságunkból. – azt hitte ezzel kifog rajtam.

-          Az lehet. Én elmehetek, azonban lesz egy jó kis ajánlásom, és feljebb léphetek a ranglétrán. És veled mi lesz? El kell menned a rémálomba illő koncertre, amit szerveztem. Tomas támogatná, ha azzal észhez téríthetne. – vigyorogtam elbűvölően, a sztár szemforgatás közepette távozott, amit az ajtó csapódása jelzett.*

Végre megtaláltam az öltözőt, amin az Eric Saade felirat virított. Megcsóváltam a fejem, rögtön utána kopogtatva bekiabáltam.

-          Eric drága a főpróba már egy jó ideje tart!

Zörgést hallottam, el sem tudtam képzelni mi a jó fene folyhat odabent. Egy kis lépést hátráltam, hátha kitárja az ajtót, ám erre hiába várhattam volna.

-          Nincs meg a fellépő ruhám alja. – kiálltja tompán, és ismét zörög.

-          Ezt hogy értsem? – értetlenkedtem összehúzott szemöldökkel.

-          Hát úgy, hogy nincs meg a nadrágom. – alig bírtam visszatartani a röhögést.

-          Már ne is haragudj, de direkt erről beszéltünk tegnap. Hangsúlyoztad, hogy elhozod majd magadnak, és nem kell elküldetni. Hova tetted? Akkor így lépsz fel. – akadtam ki teljesen, de ha ezt Tomas megtudja, biztos teljesen kikészül.

-          Én el is hoztam azt a táskát, amiben a többi ruha van. Azonban nem találom. Segíts! – most mit tudok én tenni, ha ő nem tudja, merre van a táskája.

-          Te egy rakás szerencsétlenség vagy, komolyan mondom. – szaladt ki a számon, majd hirtelen eszembe jutott, Alex. Aki még említette is érkezésünkkor, hogy talált egy bőröndöt és betette az öltözőjükbe. Szerencséje van. – Lehet megvan a megoldás!

Szélsebesen elrohantam megkeresni az öltözőjüket. Benyitottam, próbáltam egy érintetlen bőröndöt keresni. Amikor megtaláltam magam után húztam, vissza az előbbi helyre. Kopogtam, ismételten, hátha végre kinyitja. Nem tette, így leengedtem a kilincset.

-          Elintéztem, most legyél nagyon hálás! – megjelent az ajtóban, hogy elvegye. Láttam a felborított táskákat, és a kiszórt ruhadarabokat a padlón. Igazából már minden rajta volt a fellépéshez, kivétel a szegecselt nadrág. Mindketten elpirultunk, én pedig visszahajtva hátrébb sétáltam.

Két perccel később kijött egy szó nélkül, gyors léptekkel elindult a színpad irányába, én egy nagyon kicsit lemaradva követtem. Ennyit a légy hálás részről. Tom ráncolta a szemöldökét, amikor meglátta a sztárt. Odasietett hozzánk, mert én közben beértem a pacsirtát. Kérdő, de ugyanakkor eléggé ingerült arckifejezése árulkodott, fogy az a bizonyos gyufa a skatulyából.

-          Hol voltál eddig a rohadt életbe is! El vagyunk csúszva. – emeli meg a hangját a halántékát masszírozva.

-          Én voltam a hibás, véletlenül rossz helyre vitettem a bőröndöt, nehezen találta meg a ruhát. – köszörültem meg a torkom, és próbáltam bűnbánó képet vágni. Egy kis füllentés belefér. Tudtam, hogy rám nem akad ki annyira a főnököm, így megmentettem a hátsóját.

-          Ez esetben bocsáss meg Eric. Oliv, te pedig figyelj oda jobban legközelebb. – hagyott ott egy kisebb mosollyal.

Eric felém kapta a fejét, az arcáról meglepettséget olvastam le. Megrántottam a vállam, a többiek már szólongatták is a srácot, el kellett kezdeni a próbát. Visszafojtotta a mondandóját és rohant a színpadhoz, mielőtt mindenki jobban kiakadna. Már nem vártam hálát, ezt magam miatt is tettem. Így tisztább a lelkiismeretem. Kerestem egy szimpatikus helyet és figyeltem az emelvényt. Meg kell mondani, ezen a pár koncerten sokat idegeskedtem Saade miatt, azonban rájöttem, tényleg tehetséges ember. Élőben jobban tetszenek a dalai, mint a lemezén. Ez nagy szó. Hiába mászok tőle nap mint nap a falra, a hangja nagyon ott van. Majd holnap lesz lehetőségem lazítani, kipihenni a sok idegeskedést a koncertvégi after party-n.

2. fejezet ~ Egy nagyszájú újonc

Meg is érkeztem az év első bejegyzésével, ami okozott némi fejtörést számomra, azonban végül sikeresen elkészült. Abban bízom, hogy mindenki szeretni fogja, hisz megjelennek az új karakterek. Igaz, hogy nem mind lesz számunkra létfontosságú, ezért nem mindenkit találtok meg a karakterek menüben. Azonban egy-kettő még titok marad egy ideig. Csak, hogy mindenki tudja a képen Eric jobb oldalán Edin, a bal oldalán pedig Alex látható. Minden előző kommentre válaszoltam, elhihetitek nagyon örültem nekik.:) Várom a véleményeteket ehhez a csekély irományhoz is. Valamint a pipákat a bejegyzés alján az elolvastam gombnál. Kellemes időtöltést kívánok Nektek.

Hearts In The Air

Az órám csipogni kezdett, pontosabban idegesíteni, így csukott szemmel elkezdtem keresni a kikapcsoló gombot. Sajnos azonban nem ment úgy, mit a filmekben, ezért fel kellett hozzá tápászkodnom. Mikor végre sikerült leállítani, felülve megdörzsöltem a szemem, örömmel jutott el a tudatomig, még mindig itt vagyok. Kikászálódva, gyorsan beágyaztam, az utam pedig rögtön a fürdőbe vezetett. Zuhanyzás közben olyanokon gondolkoztam, mint tegnap sikeresen kipakoltam, bevásároltam, valamint körbenéztem a városban. De ez mindennek csak a könnyebbik fele volt, hiszen ma van az első napom a munkahelyemen. És azt sem tudom, hogy a nagy pakolásban hová tettem a kedvenc farmerem. Idegesen az ajkamba haraptam, majd gyorsan elzártam a vizet. Magam köré tekertem egy pihe-puha törölközőt, aztán a tükör elé állva letöröltem róla a rácsapódott gőzt. Villámgyorsasággal mostam meg a fogam, majd kisiettem a szobámba. Természetesen a farmer a szekrény legaljában volt, hozzá felvettem egy fehér virágmintás felsőt, rá pedig a fekete blézerem. A hajam leengedve hagytam, ékszernek egy karkötőt és egy fülbevalót választottam. Megragadtam az éjjeliszekrényen lévő laptopom, kivittem magammal a konyhába. Egy adag müzlit és pár szem tegnap vásárolt bogyós gyümölcsöt szórtam egy tálba, öntöttem rá egy kevéske tejet. Aztán a hideg ellenére kivittem őket az erkélyre. Csípős tavaszi reggel lévén magamra terítettem egy pokrócot, míg bekapcsolt a gépem, nekikezdtem a reggelimnek. Közben figyeltem az ébredező várost, amint türelmetlenül megindul a forgalom. A nap lassacskán a házak mögül is előbújik. Aggódva néztem a gépemre, majd megnyitottam egy dokumentumot, amiben három emberről olvastam. Nem a két lánytól féltem, ők szimpatikusak voltak nekem, sokkal inkább a népszerű fiútól tartottam. Mindegyikőjükről oldalakat futottam át, a két lányt ennek ellenére szimpatikusnak véltem. A srácot azonban beképzelt, pökhendi embernek tituláltam. Ezért már előre tartottam a vele közös munkától, és persze azért, mert vele kell a legtöbbet foglalkozni. Mivel ő az Európa szerte népszerű előadó. Vagy századszorra átnéztem mindent, idegesen az új munka miatt, mély levegőt vettem és lehajtottam a gépem fedelét. Visszamentem a házba, felvettem a kedvenc fekete magassarkúm és a ballonkabátom, a táskámat a vállamra dobtam. A kezemben a mappával kiléptem az ajtón, bezártam, majd lépcsőzés közben hívtam egy taxit.

Az utam simán telt, hisz a vezetőnek bediktálva a címet rögtön odavitt az épület elé. Megállva előtte remegni kezdett a térdem, de ugyanakkor jó érzéssel is feltöltődtem. Az első igazi munkahelyem, jól kell teljesítenem. Belépve nagyot nyeltem, kihúztam magam és a hosszú fehér folyosón, ahol végigsétáltam ki volt írva a falra a vállalkozás neve. Leolvastam magamban, majd önkéntelenül is vigyorogni kezdtem. Megállva egy iroda előtt, megigazítottam a hajam, majd halkan kopogtam.

-          Gyere nyugodtan. – hallottam tompán az ajtó túloldaláról.

Benyitottam, végül Tomas felnézett az asztala mögül, hatalmas mosollyal fogadott. Közelebb léptem felé nyújtva a kezem.

-          Olivia Hastings. Üdvözlöm. – mutatkoztam be, az elegáns középkorú férfinak, bár telefonon már konzultáltunk.

-          Tomas Lingman, de szerintem nyugodtan tegezhetsz. – bólintott, és leengedte a kezét. – Már vártalak, hisz az előző asszisztensem saját vállalkozást nyitott, én pedig nem győzöm egyedül a munkát. Szerintem jól tetted, hogy ide jöttél, mert ezek után annyi gyakorlatod lesz, biztosan te is itt hagysz egy idő után.

-          Egyenlőre még nem tartunk ott, először is szeretném megköszönni az állást. – illetődtem meg, miközben levettem a kabátom.

-          Ugyan, köszönöm, hogy elvállaltad. A referenciák alapján kitűnő vagy a munkára, bár ma még nem fogsz dolgozni. Mit szólnál hozzá, ha körbevezetnélek? – ez komolyan egy álommunka, már az elő nap sem kell csinálnom semmit.

Óvatosan bólintva figyeltem rá, Tomas pedig az asztala melletti kisebb íróasztalra mutatott.

-          Ez lesz a te helyed. Itt tudod majd fogadni a telefonokat, a szekrényben lesznek a szerződések. Szinte mindig itt leszek mögötted, szólj bármi problémád van. – magyarázta jókedvűen, én pedig mindössze mosolyogni és helyeselni tudtam.

-          Mielőtt tovább haladnánk, had próbáljam ki. – nevettem fel a velem szemben állóval szinte egyszerre.

-          Csak nyugodtan.

Azonnal kipróbáltam a hatalmas fekete irodai széket, letettem a táskám és a mappám. Hátradőltem, végül felállva tovább figyeltem a főnökömre.

-          Olyan, amilyenre gondoltál? – emelte feljebb a szemöldökét, közben még mindig jókedvűen figyelt.

-          Abszolút. – tártam szét a kezem, majd követtem kifelé, vissza a folyosóra.

A fehér falak zavarában, beszélgetve sétáltunk végig az új főnökömmel. Tomas minden kis zeg-zugot megmutatott az épületben. Egyszer csak lefékezett mellettem, körbenézett, gondolom meggyőződött, nem-e hagyott ki valamit.

-          Akkor bemutatom neked a menedzseltjeimet. – vigyorgott nyájasan, lépett pár lépést és benyitott egy szobába. Két lányt láttam meg, akikről informálódtam legalább két hónapon keresztül. Felkapták a fejüket és csak úgy sugárzott róluk a jóindulat. – Sziasztok! Ő itt Olivia, az új asszisztensem.

Azonnal odajöttek hozzám, bemutatkoztak, majd én is. Beszélgettünk pár percet, nekem azonban feltűnt, hogy Tom ideges. Én is az lennék, ha a nagyképű sztárocskám nem érne ide időben. Az óráját méregette, aztán felénk fordult.

-          Komolyan nem hiszem el. – motyogta maga elé, végül hangosabban folytatta – Lányok nem láttátok Ericet? Miért nem lehet neki soha parancsolni?

-          Ma még nem is hallottam felőle, azonban sajnos mennem kell, hivatalos vagyok egy ebédre. – nézett elnézést kérőn a szőke lány. – Sziasztok! És üdv a csapatban Olivia.

-          Nyugodtan szólíthattok Oliv-nak. – búcsúztam el én is vidáman. Kilépett az ajtón, mi pedig hárman maradtunk.

-          Még ennyi autogramkártyát meg kell írnod? – nézett megrökönyödve Tomas, a másik lány pedig bólintott. – Akkor hagyunk dolgozni. Olivia, szerintem nyugodtan körülnézhetsz, én visszamegyek az irodámba egy papírért.

Szinte szélsebességgel kiviharzott ő is, az egyik sztárunk pedig nekikezdett aláírogatni. Egy darabig figyeltem, azonban ez elég unalmasnak bizonyult számomra, így inkább a falon lógó képekre, díjakra, oklevelekre vándorolt a tekintetem. Mindezek mellett Saade arany és patina lemezei is a falon csüngtek. Ha fele annyira jó énekes, mint amennyire nagyképű lehet, akkor valóban megérdemelte őket. Pár percig azzal elvoltam, de aztán úgy döntöttem megnézem tudok-e segíteni valamiben. Magára hagytam az énekesnőt, amúgy is zenét hallgatott. Kilépve hangos röhögésekre lettem figyelmes. A folyosó kanyarjában megjelent három húszas éveiben járó srác. Rögtön megismertem a középen állót, akitől tartottam. A népszerű popsztárunk. Felvont szemöldökkel figyeltem a jelenetet. A hangjuktól visszhangzott az épület, közben egyre közelebb értek, hozzám és én is hozzájuk. Divatosan volt felöltözve, a vele lévőkkel együtt. Pont úgy nézett ki, mint a cikkekben, videókban, képeken. Magabiztos és helyes, habár igen öntelt. Hirtelen úgy helyezkedtek, hogy én ne tudjak közöttük elférni. Megállva felnéztem rájuk, rendben, látom nem csak a sztárunk nagyképű és rámanős, hanem a haverjai is. Mesés. A szememet forgatva figyeltem őket, látszott Saade meg akart szólalni, de erre már nem maradt ideje.

-          Eric, hol a francban voltál eddig? – kiáltott rá Tomas, kinézve a nagy hangzavarra.

-          Csak táncpróbán voltunk, azt mondtam mindenáron jónak kell lennie ennek a koncertnek. – fordult hátra, fogjuk rá, bocsánatkérően.

-          Akkor legközelebb legalább üzenj, vagy hagyj életjelet. Bár a te esetedben ez is ünnepnap lenne. – nevetett össze a srác kíséretével. Azonban látszólag a hírességnek nem igazán tetszett az alázás. – Most Olivia biztos azt hiszi, valami nehéz esettel lesz összezárva a munkahelyén. – minta eddig nem azt gondoltam volna.

-          Szóval te lennél Olivia. – fordult vissza felém elgondolkozva, figyelmen kívül hagyva Tomast.

-          Tényleg nem hiszem el, ismerkedjetek meg. Bocsáss meg Olivia. – csóválta meg a fejét és inkább legyintve elsietett.

Biccentettem egyet, hogy láthassa, nem neheztelek. Nem csodálkozom, ezek szerint ez már nem az első olyan eset, amikor a sztár felidegesítette. Úgy tűnik jók a megérzéseim. Ericre és a mellette álló két emberkére vezettem ismét a szemem, mély lélegzetet véve.

-          Te jó ég. – csúszott ki a számon alig hallhatóan. A fogaimat szinte azonnal összeszorítottam. Olivia, ezt jól megcsináltad.

-          Egy nagyszájú újonc, már csak ez hiányzott. – motyogta Saade a szemöldökét feljebb tolva. – Eric Saade. – nyújtotta a kezét.

-          Olivia Hastings. – fogadtam el a kezét, és próbáltam valami mosolyszerűt felé ereszteni, bár inkább visszaszóltam volna.

Hirtelen az eddig feszülten figyelő hátsó páros előre jött, majd vigyorogva nyújtották a kezüket. Lehet azért, hogy oldják a feszültséget, vagy éppen tereljék a témát.

-          Alex vagyok, Eric táncosa. – mondta a jobb oldali.

-          Edin és szintén a táncosa. – mutatott a másik kezével a háta mögött lévő popsztár irányába.

-          Olivia vagyok, Tomas új asszisztense. – hát már nem tudom, mit gondoljak.

Abban a pillanatban Saade hátrafordult és a főnököm irodája felé sietett. Ott már biztosra tudtam, nem tettem rá jó benyomást. Összenéztem Alex-el és Edinnel, majd az ajtóhoz sietve hallgatózni próbáltunk.

-          Tomas, ez a lány egy idegesítő nagyszájú liba. Ráadásul fiatalabb nálam! – emelte meg a kellemes hangját, az ajtón keresztül is tisztán hallatszott. Kicsit fájtak a szavai, de nem érdekelt, édesapám megtanított erősnek lenni.

-          Először is nekem és a lányoknak szimpatikus. Másodszor, remek ajánlása van, tökéletes a munkára. Harmadszor pedig te vagy a nagyszájú. – rendezte le Tomas a srácot. Mi visszafojtott lélegzettel hallgattuk, mi lesz a reakció.

-          Nekem is van beleszólásom abba kikkel dolgozom. – ingerült hangja árulkodott, valószínűleg örökre utálni fogjuk egymást. Én és az a nagy szám.

-          Ebben igazad van, de te lennél a világ legnagyobb balféke, ha kirúgnád az egyik legalkalmasabb munkatársad. – jelentette ki Tomas higgadtan. Ebből arra következtettem Eric elgondolkozott. – Próbálj meg vele együtt dolgozni, csak egy hónapot próbaképpen.

-          Jól van. – egyezett bele nyugodtabb hangon. Nekem pedig megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkam.

-          Nem vagy semmi kislány. – nézett rám Alex nevetve, én pedig megrántottam a vállam.

A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, a srác biccentve kilépet, majd becsukta maga után. Pár lépést ösztönösen hátráltam, a két táncos követett a szemével. A sztárunk azonban közeledett felém. Ekkor kelletlenül megköszörültem a torkom, és próbáltam valami normális mondattal előállni.

-          Próbáljunk meg együtt dolgozni. – mondtam komolyan, a sötétbarna hideg tekintetbe nézve.

-          Akartam mondani. – bólintott, végül kikerülve elsétált a másik kis irodaszerű helyiség felé. A két kíséretnek nevezhető személy azonnal a nyomába eredt.

Kifújva a levegőt, bambán meredtem utánuk és talán magamban egy kevéske szitokáradatot is zúdítottam a nyakába. Azon sem csodálkoznék, ha egész délután csuklott volna. Nehéz lesz így dolgozni, azonban nagyon szeretném ezt az állást. Megfordultam, aztán visszamentem Tomashoz, aki épp telefonálgatott, közben elnézést kérő pillantásokat küldött felém. Legyintve az asztalomhoz sétáltam, leültem mögé, bekapcsoltam a számítógépet. Vártam pár percet, hogy főnököm tudjon rám figyelni, aztán kértem valami munkát. Nemsokára pedig egy adag papírköteg hevert előttem. Meg kell mondjam őszintén, most igazán örültem ennek a munkának, szívesen láttam neki. Ellenőriztem a szerződéseket, a benne foglalt feltételeket és megegyezéseket. Figyeltem Tomas-t, ahogy a telefonon beszél, ha arra kerül a sor, ne valljak kudarcot abban sem. Néha szörnyen vicces volt, amikor a főnököm beszélt valami kiadóval és miközben hallgatott a kezével tátogást imitált. Aztán összehúzott szemöldökkel helyeselt, legvégül letette a készüléket. Megemlítettem, ezt is el fogom tanulni tőle. Minderre csak egy vigyor lett a válasza.
Végül el is ment az egész délután. Az a benyomásom, bármennyire is nehezen találjuk meg a közös hangot Eric-kel, azért ha csipkelődve is, de tudunk majd együtt dolgozni. Ezzel a gondolattal csuktam be magam mögött az iroda ajtaját, a folyosón elhaladva, láttam a popsztárt, aki a számítógépe előtt üldögélt. Gyorsan elsétáltam, kimentem az ajtón, és egy taxival hazafurikáztam. Ahhoz képest, hogy az első munkanapom volt, kevés dolgot csináltam, eléggé elfáradtam. Nem is szerettem volna Eric és a köztem beállt ellentétre gondolni, hanem csak bedőlni az ágyba és aludni.