18. fejezet ~ Elmondom a mikrofonba is!

Most időben jelentkezem az új fejezettel, már nagyon vártam, hogy publikálhassak ismét nektek. Arra viszont figyelmeztetek mindenkit, hogy ez a rész már +16-os jelenetet tartalmaz. Minden olvasó vegye figyelembe és saját felelősségre olvassa. Mindenesetre remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Naaaaagyon várok bármiféle visszajelzést, kommentet, mivel sajnos mostanában nagyon megcsappantunk. Eléggé elkeseredtem, szóval jó lenne, ha valaki olvas egy sorocskát hagyna nekem.:) Én reménykedem, mindig is optimista voltam. Meg ez egy fontos pontja a sztorinak, ezért sem lenne rossz egy-két rövid vélemény. 

Hát akkor kellemes olvasást kívánok mindenkinek!♥

If I Lose Myself

Teljesen kimerülten, remegve ültem a fekete terepjáró anyósülésén. A szívem még hevesen vert, kapaszkodtam az ülés széleibe. Andrew mellettem mereven, rezzenéstelen arccal koncentrált az útra, végül a ház elé érve felvette a popsztárt. Bevágta maga után az ajtót, és már nagy sebességgel indultunk vissza a hotelba. A parkolóban letettük a kocsit, a lehető leggyorsabban összeszedtük belőle a holminkat. Elindultunk a bejárat felé, hogy majd a hátsó lépcsőn felmehessünk.

-          Ha végeztünk a telefonálgatással visszaviszem a bérelt autót. Már nem lesz rá szükségünk. – fordult felénk Drew.

-          Nem lenne gond, ha én vinném el? – kérdezett közbe Saade. Az ügynök felvonta a szemöldökét, majd rögtön megrántotta vállát. Gondoltuk szeretne egy kicsit egyedül lenni.

Mikor felértünk, Landry szobájához vezetett az első utunk. Ez is a tervünk része volt, amit még Eric ajánlott. Mind egyetértettünk vele akkor. A kopogást követően nyílt az ajtó, az olasz lány enyhe, alig észrevehető mosollyal fogadott bennünket. Annyit észleltem, a srácok nem kívánnak beljebb menni, így én sem indultam meg, de Calvina sem invitált minket. A két fiú kintről gyorsan körbekémlelt a szobán, különös arckifejezéssel összenéztek, végül a lányhoz fordultak.

-          Calvy, holnap reggel visszamegyünk Stockholmba, onnantól elválnak útjaink. Jobb lesz neked, nem kell beleavatkoznod ebbe a dologba. Sajnáljuk, hogy eddig is belerángattunk. – magyarázta a sztár, mi meg csak szorgosan bólintgatni tudtunk.

Nem szólt semmit, mindössze szomorú tekintettel bámult maga elé, aztán hirtelen beleegyezést jelzett, és becsukta maga után az ajtót. Hűvös pillantásától még a hideg is kirázott. Nem vitás, nem bocsájtott meg nekem. Bár ez már amúgy sem számít.
Pár ajtóval arrébb Eric lakosztályába nyomultunk be. Elpakoltuk a táskát a rengeteg FBI-os cuccal együtt. Evans elővette a henger alakú papírtobozba göngyölt tervet, kibontotta, majd a segítségünkkel kiterítette az asztalon. Mivel a két széle felkunkorodott, rátámaszkodtunk a kezünkkel. Végigjárattuk a szemünket a tervrajzon.

-          Jó ég! Ezt véletlenül sem szerezhetik meg tőlünk. – hüledezett a volt ügynök. A társunk hevesen egyetértett.

Én nem sokat értettem belőle, de felfogtam, hogy mindenképpen valamiféle szörnyen veszélyes fegyver. Őszintén szólva, nem is akartam megtudni mi is lehet pontosan ez. Jobb a tudatlanság. Ennek a birtokában biztosan hatalmas tekintéllyel rendelkezhet Jame, vagy akinek odaadja, és bármit megszerezhet, esetleg a világ vezetőit is befolyásolhatja.

-          Tegyük el! Rá se bírok nézni. – fordultam el, közben felkaromon simogattam a libabőrt – Még a hideg is kiráz tőle.

Beleegyeztek, feltekerték a papírt. Következhetett a hosszas telefonálgatás, amire persze az én mobilom volt alkalmas. Ideje lesz beszerezni egy újat Ericnek a kis balesete óta. Az aranyos tekintetét kérőn emelte rám, én pedig óvatos mosollyal átnyújtottam a telefont. Andrew előtt nem szeretnék semmit, nem akarom még jobban megbántani. Az énekes elfogadta a készüléket, amint a számokat pötyögte be, fel-alá kezdett sétálni. Szinte egy örökkévalóság után az idegesítő kicsöngés abbamaradt, de helyette az ördögi hang szólt bele.

-          Saade? – kérdezte az önelégült Jame.

-          Igen.

-          Megszerezted vagy még szórakozol velem, és akkor…

-          Nyugi, nálunk van.  – közbeszólt, tisztán látszott egyre idegesebb lesz – Holnap visszamegyünk Stockholmba.

-          Helyes. Ügyes kis csapat. – hangján hallatszott a vigyor, amitől csak még jobban feldühített.

-          Van egy elhagyott katonai kiképző a várostól északra. Ott találkozhatunk holnap este.

-          Jó. Remek, látom még erre is gondoltál. Fondorlatosságból ötös jár érte. – nevetett Alis, erre a popsztár összeszorította az öklét.

-          Nyolckor. – jelentette ki, majd letette a telefont. – Én nem vagyok olyan, mint ő.

Megdörzsölte az arcát, én mögé léptem és megsimítottam a vállát. Mély lélegzetet vett, Drew-ra pillantott, aztán ismét tárcsázott. Intézte a magánrepülőnket holnapra. Mindezzel hamar végzett, hogy levezesse a feszültséget elkérte az ügynöktől a fekete terepjáró kulcsait, hogy autózzon egyet, aztán visszavigye a kölcsönzőbe. Kiviharzott a szobából, így mi is visszavonultunk.

Pulse

Az ágyon feltett lábakkal ültem, csend volt körülöttem. A fülemben volt a zenelejátszóm fülhallgatója. Az agyam egyre csak járt. Mostanra már biztosan tudják, hogy a két kihelyezett new york-i csaló volt. Valamint a tervrajz hiányára is rájöttek és már zajlik a nyomozás. A félelem lassacskán eluralkodott rajtam, ahogy lassan besötétedett. Ez az utolsó amerikai esténk, holnap pedig nem lehet tudni, mi történik. Rossz érzések kavarogtak bennem. Mélyen beszívtam a levegőt, a meglepetéstől azonban nem tudtam kifújni. Zörejt hallottam, kihúztam a fülest, először azt hittem képzelődöm. Aztán ismét, de a hang kopogássá erősödött. Felpattantam az ágyról, kiszaladtam az előszobán keresztül, végül ajtót nyitottam. Meglepetten figyeltem a vigyorgó barnahajú srácot, és a háta mögé tett kezét, amivel rejtegetett előlem valamit. Próbáltam leskelődni, ő pedig csak rázta a fejét.

-          Hoztam valamit. – közölte cinikusan, végül előhúzott egy becsomagolt tárgyat, majd a kezembe adta.

-          Köszönöm. – vigyorogtam, mint a vadalma. Elfogadtam az ajándékot, és beinvitáltam.

Tapintás és súly alapján egy üveg volt benne, valamiféle itallal. Az asztal felé menet rázogattam kicsit, mielőtt letettem hátrafordultam. Összehúzott szemekkel figyeltem a felém sétáló énekest.

-          Ezt mire?

-          Ünneplésre. De csak akkor bonthatod ki, ha ennek az egésznek vége. – rám kacsintott, elém lépett és átölelt. A mellkasába fúrtam az arcom, a tüdőmet átjárta illata. Viszont az előbbi gondolatmenetem miatt nem bírtam pozitívan gondolkozni.

-          Komolyan azt hiszed, ha megkaparintja a tervrajzot, elenged minket úgy, hogy mindent tudunk. Egy frászt. – emeltem rá a tekintetem. Kézen fogott, a kanapéig húzott, majd leültünk.

-          Ebben igazad lehet, de követjük a tervünket. És akkor nem szerzi meg, csak azt hiszi. Természetesen a rendőrséget értesítjük, és talán jön különleges egység is holnap este. – mosolygott, a kezemet még mindig fogta. – Ne félj kicsim, mindig itt leszek veled. Rám számíthatsz, ahogy én is számíthattam rád ebben az egészben. Még sosem köszöntem meg, ha jól emlékszem. Szóval most szeretném megtenni.

Igen, éreztem valamit Eric iránt, ám azt is tudtam milyen természet. Az eddigi ismeretségünk alapján ilyen őszinteségre és kedvességre nem számítottam tőle. Tökéletesen meglepett, még reagálni sem tudtam. A becézése simogatta a lelkem, mindössze halovány bárgyú vigyor telt tőlem. Minden bizonnyal észrevehette, mivel sunyin várt, aztán végigsimított a hajamon. Össze kellett kaparnom magam a megdöbbenésből.

-          Ennek felettébb örülök. – furcsa késztetésre azt éreztem belé kell kötnöm – Még nem hallottam. És ha már mondod, hangosan mondd! – nevettem.

Egy pillanatra elgondolkozott, én pedig máris azon törtem a fejem mit is tervezhet. Felegyenesedett a kényelmes helyéről, mély levegőt vett és szinte kiabálva közölte a szavakat.

-          Mindent köszönök Olivia Hastigs! Azt, hogy akkor is segítettél, amikor bunkó voltam veled. Azt, hogy ezek után is mellettem voltál a bajban, ami téged is hatalmas gondba sodort. Azt, hogy Svédországot választottad, s így megismerhettelek. Azt, hogy megváltoztattál. Köszönöm. – nagy átéléssel beszélt, a végére teljesen elöntött a pír, a mosoly letörölhetetlen lett az arcunkról. Egy kis szünet után a rendes hangerején folytatta. – Remélem ez már megfelelt, de ha mégsem, akkor a következő koncertemen a színpadon elmondom a mikrofonba is.

-          Szeretném. – válaszoltam, és lehetetlen, hogy ennél vörösebb lehessen egy paradicsom.

Felálltam, magamhoz szorítottam Saade-t, aki azonnal habozás nélkül viszonozta. Arcbőrömön éreztem a pólója sötét anyagát. Pár másodpercig egymásnak dőlve álltunk, majd hátráltam kicsit. Adtam egy puszit az ajkára, ezután ismét elkomorodtam. Ez egy ördögi kör, amint egy kicsit vidám lehetnék, beugrik egy olyan részlet, ami ismét a földhöz ránt. A barátom csodálatos barna szemei fürkésztek, meg sem kellett kérdeznie, máris válaszoltam neki.

-          Aggódom mit fog gondolni az apám. Mármint ő mindig is a jó célért harcolt, én pedig rossz eszközökkel teszem ezt. Olyan mintha elárulnám. Azt viszont tudom, hogy csak az egész ügy után szeretnék vele leülni, beszélni minderről.

-          Meg fogja érteni, hogy más emberek megvédése érdekében mentél ebbe bele. – szorított ismét magához Eric, ekkor elhittem, amit mondott. Az apám akkor is szeretni fog. Alig várom, hogy újra láthassam, megölelhessem a szüleim. Kimondhatatlanul hiányoztak ezekben a pillanatokban.

A gondolatok a fejemben, az ölelés azzal, akit szeretek, mindkettő egyre mélyült. Olyan őszintének érzem ezt a kapcsolatot. Igazinak. Megpuszilta a fejem búbját, a kezét levezette a derekamig. Lazított a szorításon, felém pedig biztatóan nézett. Az érzelmektől hirtelen kiszáradt a torkom. Kiléptem a karjai közül, még hátráltam egy lépést.

-          Én is köszönöm, hogy bekerültél az életembe.

-          Hm, te is elmondhatnád a mikrofonba, mert jól hangzik. – nevette el magát, én pedig a karjába ütöttem a lehető legerősebben, ahogy csak bírtam.

-          Most rontottad el a pillanatot. – néztem rá morcosan, ő pedig édes "sajnálom" tekintettel reagált.

Szememet forgatva indultam a konyhasarok felé. Követett, minden lépésnél magam mögött éreztem, engem figyelt. Elővettem a hűtőből egy üveg vizet, hátra néztem, pontosan mögöttem állt.

-          Kérsz vizet? – bólintott.

Kinyitottam a konyhapolc ajtaját, lábujjhegyre állva próbáltam meg elérni a poharakat. Leemeltem kettőt, közben visszaálltam a talpamra. Öntöttem magunknak vizet és a kezébe adtam. Egymással szemben voltunk, mindketten a másikat figyeltük. Már szinte zavarban voltam, amikor felém nyújtotta az időközben kiürült poharát. A köztünk lévő csendet egyáltalán nem éreztem kínosnak. Elvettem tőle, és az enyémmel együtt a mosogatóba tettem. Nem számítottam arra, hogy két kéz hátulról közrefog.  Elmosolyodtam, bár ezt a hátam mögött lévő nem láthatta. Megfordultam, ezzel vele szembe kerültem. Ő maga is vigyorra húzta a száját, csodás szemeiben láttam érzelmeit. Félelmet, haragot, szeretetet, gyengédséget. Pozitívot és negatívat egyaránt. Hozzábújtam, szinte minden levegőt kipréseltem közülünk. Átkarolta a derekamat.

-          Félek, éppen ezért jól esik, hogy átjöttél és itt vagy velem. – tompán hallatszott, ahogy az ölelésbe bújva beszéltem.

-          Nyugodj meg. Szeretlek, kis újonc. – a szívem átjárta a melegség ezen mondatára, s az mint a csokoládé, olvadni kezdett.

-          Én is szeretlek, te felfuvalkodott hólyag. – nevetni kezdtünk. Az hogy emlékszünk egymás gúnyneveire, azt jelenti, hogy igenis sokat foglalkoztunk egymással a múltban is. Csak nem éreztük pontosan azt, amit most viszont igen.

A következő pillanatban Eric lehajtotta a fejét, és egy érzelmes, hosszú csókkal ajándékozott meg. A szívem felgyorsult, hirtelen pírba borult az arcom. A kezem a nyakához vezettem, természetesen viszonoztam érzéseit.  Egyre mélyült a csókunk, Saade a derekamra csúsztatta a kezét, azzal megtámasztott, míg a másikkal a térdemhez ért és felültetett a pultra. Egy pillanatra levegővétel miatt elszakadt a számtól, rögtön abban a pillanatban vágytam ismét édes ajándékára. Rám emelte tekintetét, most én húzódtam felé. Megtetszett mindkettőnknek ez az adok-kapok játék. Beletúrtam amúgy is kócos, sötét hajába, itt már nem tudtam mitévő legyek, az eszem máshol járt. Nem sokkal később eltávolodott tőlem, mosoly ült az arcán, én pedig az ajkamba haraptam. Jó volt átölelni, megcsókolni, s máris hiányzik az érintése. Közelebb hajoltam, én kezdeményeztem egy ártatlan puszit. Ebből kialakult egy hevesebb csókcsata, a nyelvünk járta a saját táncát. Megérintettem barátom kockáit a pólóján keresztül, később pedig ő a felsőm alá csúsztatta a kezét. Cirógatni kezdte bőröm körbe és körbe, lassan és óvatosan. Lábam a dereka köré kulcsoltam, majd a következő másodpercben leemelt a pultról. legközelebb már a szállodai szobámat láttam, ahol még fél órája magányosan ültem. Még mindig simogatta egyik kezével a hátam, én pedig megpróbáltam megszabadítani a zavaró felsőjétől. Annyira felhevült a levegő köztünk, hogy muszáj volt lelassítani és ismét eltávolodni.

-          Oliv, ezt most biztosan így szeretnéd. – kérdezte elég rekedtesen. Bólintottam.

-          Ha holnap talán mindent elveszitek, akkor tudni fogom, hogy itt vagy mellettem. Nem fogom megbánni. – szinte suttogtam a szavakat.

Halvány mosoly ült arcára, átkaroltam a nyakát. Ő kis puszikkal hintette be a nyakam, ezzel kínozva engem, a szám egy apró sóhaj hagyta el. Óvatosan letett az ágyra, közben végigsimítottam a hátán. Felém emelkedett, s lassan lehúzta rólam a blúzom.