2. fejezet ~ Egy nagyszájú újonc

Meg is érkeztem az év első bejegyzésével, ami okozott némi fejtörést számomra, azonban végül sikeresen elkészült. Abban bízom, hogy mindenki szeretni fogja, hisz megjelennek az új karakterek. Igaz, hogy nem mind lesz számunkra létfontosságú, ezért nem mindenkit találtok meg a karakterek menüben. Azonban egy-kettő még titok marad egy ideig. Csak, hogy mindenki tudja a képen Eric jobb oldalán Edin, a bal oldalán pedig Alex látható. Minden előző kommentre válaszoltam, elhihetitek nagyon örültem nekik.:) Várom a véleményeteket ehhez a csekély irományhoz is. Valamint a pipákat a bejegyzés alján az elolvastam gombnál. Kellemes időtöltést kívánok Nektek.

Hearts In The Air

Az órám csipogni kezdett, pontosabban idegesíteni, így csukott szemmel elkezdtem keresni a kikapcsoló gombot. Sajnos azonban nem ment úgy, mit a filmekben, ezért fel kellett hozzá tápászkodnom. Mikor végre sikerült leállítani, felülve megdörzsöltem a szemem, örömmel jutott el a tudatomig, még mindig itt vagyok. Kikászálódva, gyorsan beágyaztam, az utam pedig rögtön a fürdőbe vezetett. Zuhanyzás közben olyanokon gondolkoztam, mint tegnap sikeresen kipakoltam, bevásároltam, valamint körbenéztem a városban. De ez mindennek csak a könnyebbik fele volt, hiszen ma van az első napom a munkahelyemen. És azt sem tudom, hogy a nagy pakolásban hová tettem a kedvenc farmerem. Idegesen az ajkamba haraptam, majd gyorsan elzártam a vizet. Magam köré tekertem egy pihe-puha törölközőt, aztán a tükör elé állva letöröltem róla a rácsapódott gőzt. Villámgyorsasággal mostam meg a fogam, majd kisiettem a szobámba. Természetesen a farmer a szekrény legaljában volt, hozzá felvettem egy fehér virágmintás felsőt, rá pedig a fekete blézerem. A hajam leengedve hagytam, ékszernek egy karkötőt és egy fülbevalót választottam. Megragadtam az éjjeliszekrényen lévő laptopom, kivittem magammal a konyhába. Egy adag müzlit és pár szem tegnap vásárolt bogyós gyümölcsöt szórtam egy tálba, öntöttem rá egy kevéske tejet. Aztán a hideg ellenére kivittem őket az erkélyre. Csípős tavaszi reggel lévén magamra terítettem egy pokrócot, míg bekapcsolt a gépem, nekikezdtem a reggelimnek. Közben figyeltem az ébredező várost, amint türelmetlenül megindul a forgalom. A nap lassacskán a házak mögül is előbújik. Aggódva néztem a gépemre, majd megnyitottam egy dokumentumot, amiben három emberről olvastam. Nem a két lánytól féltem, ők szimpatikusak voltak nekem, sokkal inkább a népszerű fiútól tartottam. Mindegyikőjükről oldalakat futottam át, a két lányt ennek ellenére szimpatikusnak véltem. A srácot azonban beképzelt, pökhendi embernek tituláltam. Ezért már előre tartottam a vele közös munkától, és persze azért, mert vele kell a legtöbbet foglalkozni. Mivel ő az Európa szerte népszerű előadó. Vagy századszorra átnéztem mindent, idegesen az új munka miatt, mély levegőt vettem és lehajtottam a gépem fedelét. Visszamentem a házba, felvettem a kedvenc fekete magassarkúm és a ballonkabátom, a táskámat a vállamra dobtam. A kezemben a mappával kiléptem az ajtón, bezártam, majd lépcsőzés közben hívtam egy taxit.

Az utam simán telt, hisz a vezetőnek bediktálva a címet rögtön odavitt az épület elé. Megállva előtte remegni kezdett a térdem, de ugyanakkor jó érzéssel is feltöltődtem. Az első igazi munkahelyem, jól kell teljesítenem. Belépve nagyot nyeltem, kihúztam magam és a hosszú fehér folyosón, ahol végigsétáltam ki volt írva a falra a vállalkozás neve. Leolvastam magamban, majd önkéntelenül is vigyorogni kezdtem. Megállva egy iroda előtt, megigazítottam a hajam, majd halkan kopogtam.

-          Gyere nyugodtan. – hallottam tompán az ajtó túloldaláról.

Benyitottam, végül Tomas felnézett az asztala mögül, hatalmas mosollyal fogadott. Közelebb léptem felé nyújtva a kezem.

-          Olivia Hastings. Üdvözlöm. – mutatkoztam be, az elegáns középkorú férfinak, bár telefonon már konzultáltunk.

-          Tomas Lingman, de szerintem nyugodtan tegezhetsz. – bólintott, és leengedte a kezét. – Már vártalak, hisz az előző asszisztensem saját vállalkozást nyitott, én pedig nem győzöm egyedül a munkát. Szerintem jól tetted, hogy ide jöttél, mert ezek után annyi gyakorlatod lesz, biztosan te is itt hagysz egy idő után.

-          Egyenlőre még nem tartunk ott, először is szeretném megköszönni az állást. – illetődtem meg, miközben levettem a kabátom.

-          Ugyan, köszönöm, hogy elvállaltad. A referenciák alapján kitűnő vagy a munkára, bár ma még nem fogsz dolgozni. Mit szólnál hozzá, ha körbevezetnélek? – ez komolyan egy álommunka, már az elő nap sem kell csinálnom semmit.

Óvatosan bólintva figyeltem rá, Tomas pedig az asztala melletti kisebb íróasztalra mutatott.

-          Ez lesz a te helyed. Itt tudod majd fogadni a telefonokat, a szekrényben lesznek a szerződések. Szinte mindig itt leszek mögötted, szólj bármi problémád van. – magyarázta jókedvűen, én pedig mindössze mosolyogni és helyeselni tudtam.

-          Mielőtt tovább haladnánk, had próbáljam ki. – nevettem fel a velem szemben állóval szinte egyszerre.

-          Csak nyugodtan.

Azonnal kipróbáltam a hatalmas fekete irodai széket, letettem a táskám és a mappám. Hátradőltem, végül felállva tovább figyeltem a főnökömre.

-          Olyan, amilyenre gondoltál? – emelte feljebb a szemöldökét, közben még mindig jókedvűen figyelt.

-          Abszolút. – tártam szét a kezem, majd követtem kifelé, vissza a folyosóra.

A fehér falak zavarában, beszélgetve sétáltunk végig az új főnökömmel. Tomas minden kis zeg-zugot megmutatott az épületben. Egyszer csak lefékezett mellettem, körbenézett, gondolom meggyőződött, nem-e hagyott ki valamit.

-          Akkor bemutatom neked a menedzseltjeimet. – vigyorgott nyájasan, lépett pár lépést és benyitott egy szobába. Két lányt láttam meg, akikről informálódtam legalább két hónapon keresztül. Felkapták a fejüket és csak úgy sugárzott róluk a jóindulat. – Sziasztok! Ő itt Olivia, az új asszisztensem.

Azonnal odajöttek hozzám, bemutatkoztak, majd én is. Beszélgettünk pár percet, nekem azonban feltűnt, hogy Tom ideges. Én is az lennék, ha a nagyképű sztárocskám nem érne ide időben. Az óráját méregette, aztán felénk fordult.

-          Komolyan nem hiszem el. – motyogta maga elé, végül hangosabban folytatta – Lányok nem láttátok Ericet? Miért nem lehet neki soha parancsolni?

-          Ma még nem is hallottam felőle, azonban sajnos mennem kell, hivatalos vagyok egy ebédre. – nézett elnézést kérőn a szőke lány. – Sziasztok! És üdv a csapatban Olivia.

-          Nyugodtan szólíthattok Oliv-nak. – búcsúztam el én is vidáman. Kilépett az ajtón, mi pedig hárman maradtunk.

-          Még ennyi autogramkártyát meg kell írnod? – nézett megrökönyödve Tomas, a másik lány pedig bólintott. – Akkor hagyunk dolgozni. Olivia, szerintem nyugodtan körülnézhetsz, én visszamegyek az irodámba egy papírért.

Szinte szélsebességgel kiviharzott ő is, az egyik sztárunk pedig nekikezdett aláírogatni. Egy darabig figyeltem, azonban ez elég unalmasnak bizonyult számomra, így inkább a falon lógó képekre, díjakra, oklevelekre vándorolt a tekintetem. Mindezek mellett Saade arany és patina lemezei is a falon csüngtek. Ha fele annyira jó énekes, mint amennyire nagyképű lehet, akkor valóban megérdemelte őket. Pár percig azzal elvoltam, de aztán úgy döntöttem megnézem tudok-e segíteni valamiben. Magára hagytam az énekesnőt, amúgy is zenét hallgatott. Kilépve hangos röhögésekre lettem figyelmes. A folyosó kanyarjában megjelent három húszas éveiben járó srác. Rögtön megismertem a középen állót, akitől tartottam. A népszerű popsztárunk. Felvont szemöldökkel figyeltem a jelenetet. A hangjuktól visszhangzott az épület, közben egyre közelebb értek, hozzám és én is hozzájuk. Divatosan volt felöltözve, a vele lévőkkel együtt. Pont úgy nézett ki, mint a cikkekben, videókban, képeken. Magabiztos és helyes, habár igen öntelt. Hirtelen úgy helyezkedtek, hogy én ne tudjak közöttük elférni. Megállva felnéztem rájuk, rendben, látom nem csak a sztárunk nagyképű és rámanős, hanem a haverjai is. Mesés. A szememet forgatva figyeltem őket, látszott Saade meg akart szólalni, de erre már nem maradt ideje.

-          Eric, hol a francban voltál eddig? – kiáltott rá Tomas, kinézve a nagy hangzavarra.

-          Csak táncpróbán voltunk, azt mondtam mindenáron jónak kell lennie ennek a koncertnek. – fordult hátra, fogjuk rá, bocsánatkérően.

-          Akkor legközelebb legalább üzenj, vagy hagyj életjelet. Bár a te esetedben ez is ünnepnap lenne. – nevetett össze a srác kíséretével. Azonban látszólag a hírességnek nem igazán tetszett az alázás. – Most Olivia biztos azt hiszi, valami nehéz esettel lesz összezárva a munkahelyén. – minta eddig nem azt gondoltam volna.

-          Szóval te lennél Olivia. – fordult vissza felém elgondolkozva, figyelmen kívül hagyva Tomast.

-          Tényleg nem hiszem el, ismerkedjetek meg. Bocsáss meg Olivia. – csóválta meg a fejét és inkább legyintve elsietett.

Biccentettem egyet, hogy láthassa, nem neheztelek. Nem csodálkozom, ezek szerint ez már nem az első olyan eset, amikor a sztár felidegesítette. Úgy tűnik jók a megérzéseim. Ericre és a mellette álló két emberkére vezettem ismét a szemem, mély lélegzetet véve.

-          Te jó ég. – csúszott ki a számon alig hallhatóan. A fogaimat szinte azonnal összeszorítottam. Olivia, ezt jól megcsináltad.

-          Egy nagyszájú újonc, már csak ez hiányzott. – motyogta Saade a szemöldökét feljebb tolva. – Eric Saade. – nyújtotta a kezét.

-          Olivia Hastings. – fogadtam el a kezét, és próbáltam valami mosolyszerűt felé ereszteni, bár inkább visszaszóltam volna.

Hirtelen az eddig feszülten figyelő hátsó páros előre jött, majd vigyorogva nyújtották a kezüket. Lehet azért, hogy oldják a feszültséget, vagy éppen tereljék a témát.

-          Alex vagyok, Eric táncosa. – mondta a jobb oldali.

-          Edin és szintén a táncosa. – mutatott a másik kezével a háta mögött lévő popsztár irányába.

-          Olivia vagyok, Tomas új asszisztense. – hát már nem tudom, mit gondoljak.

Abban a pillanatban Saade hátrafordult és a főnököm irodája felé sietett. Ott már biztosra tudtam, nem tettem rá jó benyomást. Összenéztem Alex-el és Edinnel, majd az ajtóhoz sietve hallgatózni próbáltunk.

-          Tomas, ez a lány egy idegesítő nagyszájú liba. Ráadásul fiatalabb nálam! – emelte meg a kellemes hangját, az ajtón keresztül is tisztán hallatszott. Kicsit fájtak a szavai, de nem érdekelt, édesapám megtanított erősnek lenni.

-          Először is nekem és a lányoknak szimpatikus. Másodszor, remek ajánlása van, tökéletes a munkára. Harmadszor pedig te vagy a nagyszájú. – rendezte le Tomas a srácot. Mi visszafojtott lélegzettel hallgattuk, mi lesz a reakció.

-          Nekem is van beleszólásom abba kikkel dolgozom. – ingerült hangja árulkodott, valószínűleg örökre utálni fogjuk egymást. Én és az a nagy szám.

-          Ebben igazad van, de te lennél a világ legnagyobb balféke, ha kirúgnád az egyik legalkalmasabb munkatársad. – jelentette ki Tomas higgadtan. Ebből arra következtettem Eric elgondolkozott. – Próbálj meg vele együtt dolgozni, csak egy hónapot próbaképpen.

-          Jól van. – egyezett bele nyugodtabb hangon. Nekem pedig megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkam.

-          Nem vagy semmi kislány. – nézett rám Alex nevetve, én pedig megrántottam a vállam.

A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, a srác biccentve kilépet, majd becsukta maga után. Pár lépést ösztönösen hátráltam, a két táncos követett a szemével. A sztárunk azonban közeledett felém. Ekkor kelletlenül megköszörültem a torkom, és próbáltam valami normális mondattal előállni.

-          Próbáljunk meg együtt dolgozni. – mondtam komolyan, a sötétbarna hideg tekintetbe nézve.

-          Akartam mondani. – bólintott, végül kikerülve elsétált a másik kis irodaszerű helyiség felé. A két kíséretnek nevezhető személy azonnal a nyomába eredt.

Kifújva a levegőt, bambán meredtem utánuk és talán magamban egy kevéske szitokáradatot is zúdítottam a nyakába. Azon sem csodálkoznék, ha egész délután csuklott volna. Nehéz lesz így dolgozni, azonban nagyon szeretném ezt az állást. Megfordultam, aztán visszamentem Tomashoz, aki épp telefonálgatott, közben elnézést kérő pillantásokat küldött felém. Legyintve az asztalomhoz sétáltam, leültem mögé, bekapcsoltam a számítógépet. Vártam pár percet, hogy főnököm tudjon rám figyelni, aztán kértem valami munkát. Nemsokára pedig egy adag papírköteg hevert előttem. Meg kell mondjam őszintén, most igazán örültem ennek a munkának, szívesen láttam neki. Ellenőriztem a szerződéseket, a benne foglalt feltételeket és megegyezéseket. Figyeltem Tomas-t, ahogy a telefonon beszél, ha arra kerül a sor, ne valljak kudarcot abban sem. Néha szörnyen vicces volt, amikor a főnököm beszélt valami kiadóval és miközben hallgatott a kezével tátogást imitált. Aztán összehúzott szemöldökkel helyeselt, legvégül letette a készüléket. Megemlítettem, ezt is el fogom tanulni tőle. Minderre csak egy vigyor lett a válasza.
Végül el is ment az egész délután. Az a benyomásom, bármennyire is nehezen találjuk meg a közös hangot Eric-kel, azért ha csipkelődve is, de tudunk majd együtt dolgozni. Ezzel a gondolattal csuktam be magam mögött az iroda ajtaját, a folyosón elhaladva, láttam a popsztárt, aki a számítógépe előtt üldögélt. Gyorsan elsétáltam, kimentem az ajtón, és egy taxival hazafurikáztam. Ahhoz képest, hogy az első munkanapom volt, kevés dolgot csináltam, eléggé elfáradtam. Nem is szerettem volna Eric és a köztem beállt ellentétre gondolni, hanem csak bedőlni az ágyba és aludni.