16. fejezet ~ Vége a játszadozásnak

Bocsánatot szeretnék kérni a késésért, de tényleg sok fontos dolog történt az életemben és ezeket nem szerettem volna kihagyni. Most pedig publikálom az utolsó nyári részét, még az iskola előtt. Reménykedem benne, hogy akkor is velem tartotok majd és számíthatok rátok. A kommentekre válaszoltam, reménykedem ehhez is párban.:) Nem húzom a számotokra is értékes szabadidőt tovább.

Kellemes olvasást kívánok!

Human

A fegyver fájdalmasan hideg fémje a bőrömhöz tapadt a derekamnál. Próbáltam legyűrni a bennem lévő kételyt a pisztoly és az ereje ellen. Összeszorított fogakkal lépdeltem a többiekkel a bejárat felé. Még jó, hogy elrejtettük, furcsa lenne, ha ezekkel a kezünkben sétálnánk be egy szállodába. Feszengve, egy szót sem szólva egymáshoz, haladtunk a lifthez, már szinte túl feltűnően. Hatalmas szerencsénkre senki nem talált minket gyanúsnak. Valahogy így juthattak be tegnap este a rosszakaróink. Amint egyre közelebb kerültünk az emeletünkhöz, annál idegesebb lettem. Remegett a kezem, a szívem háromszorosára gyorsult. Valami mégis motoszkált bennem, kicsit vártam arra, ami történhet. Mint egy asztronauta, várja, hogy felérjen a Holdra, fél, ám ugyanakkor valamiféle izgatottság is elfogja. Kinyílt a kétszárnyú kijárat, mind óvatosan a fegyver közelébe helyeztük a kezünk, a gyors reakció végett. Mindössze egy vendég sétált el mellettünk, próbáltunk természetesen viselkedni. Hamar elhagyta szintet, mi sietve Drew szobája felé vettük az irányt. A volt ügynök elővette az eldugott tárgyat, s csak ezután nyitott be az ajtón. Felemelte, s ki is támasztotta, körbenézés után azonban senkit sem láttunk. Megfigyeltük a helyiség zugait, de semmi különöset nem észleltünk. Semmit sem vittek el, egy lélek sem tartózkodott bent. A következő szoba Ericé volt. A legesélyesebb Jame Alis számításaiban. Ismét Andrew nyitott be az ajtón, mondhatni szinte betört. A pisztollyal ugyan úgy bánt, mint az imént. Az ablak előtt egy feketébe öltözött széles vállú férfi állt. Elő szerette volna venni a fegyverét, de ebben a volt FBI-os megakadályozta. Közelebb mentünk hozzá a bejárattól, furcsán méregettük. Már épp megszólalni akart, amikor valami zörejt hallottam magam mögött. Nyeltem egyet, óvatosan, de egész gyorsan a fegyveremhez kaptam. Szinte egyszerre másik két társammal, Calvinával és Saade-val. Ráfogtuk a hátunk mögött álló emberekre. Ketten voltak, és akit Evans tartott sakkban. Időközben a másik kettő ránk irányította a saját fegyverét. Az agyam ekkor kezdett ismét működni, fokozatosan rájöttem mit is csináltam. Ráfogtam valakire egy pisztolyt.  Meg-megremegett a kezem, próbáltam magam nem gyenge láncszemnek mutatni.

-          Mi a jó franc folyik itt? – szinte elordította magát az énekes, még az én gyomrom is összerándult a hanglejtésén. A három jómadár csendben figyelte a többi reakcióit, mire a srác ismét rákezdett – Csak ennyien vagytok?

-          Csak mi. – válaszolta végre mogorván a mögöttem lévő ember.

-          Jame Alis küldött ide titeket? – visított Calvina is, bár szerintem felesleges kérdés. Mind bólintottak.

-          Jól van. – kezdte halkan Eric, a hangja határozottan csengett, szinte vonzott engem – Menjetek innen, elértétek a célotok, és Jame is. Megszerezzük azt a valamit. Csak hagyjatok békén minket és a családunkat.

Ledobta a fegyverét, Landry hátrafordult az eseményre, majd ő is így tett. A velem szemben lévő is leejtette a parkettára a pisztolyt, majd erre én is. Végül csak Evans kezében maradt, ő addig nem tartotta, míg el nem hagyta az összes ide küldött a szobát. A többiek összeszedték a szerencsére nem használt eszközöket, addig én átmentem a saját szobámba a telefonomért. Megkönnyebbülve az ólomsúlytól futottam egyenesen az asztalomig. Tudtam, hogy ezzel nincs vége, és hogy még többször érintenem kell ehhez hasonló gyilkolásra is használható eszközöket. Most azonban örültem a megnyugvás érzésének. A mobil ott hevert a fa lapon, felvettem, semmit nem jelzett. Visszaszaladtam vele társaimhoz. Becsuktam magam után az ajtót. Átadtam Eric kezébe a készüléket, közben bőrünk egymáshoz simult. Halvány mosolyt váltottunk, más észre sem vehette. Aztán rögtön vadul nyomkodta, és tárcsázott is. Fogtam magam, inkább kisétáltam az erkélyre. Nem volt gusztusom Jame-hez és az aljasságához. Levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem lesüllyedek a víz alá, oxigén kellett a tüdőmnek. Nem sokkal később lépéseket hallottam magam mögül, hátrafordultam, aztán azzal a lendülettel visszavezettem a tekintetem a városra.

-          Eleged van az egész cirkuszból? – mellém sétált, rá sem néztem, úgy bólintottam.

-          Egy kicsit talán.

-          Talán? – vigyorgott Calvina, megragadta a korlát szélét, s annak támaszkodott. Nem válaszoltam, talán azt gondolta a hallgatás ebben az esetben beleegyezés. – Én bőven gyűlölöm ezt a helyzetet.

-          Tudod mit, egyikünk sem szereti! Sőt, nem is tehetünk erről! Elmehettél volna, ha annyira szerettél volna. Sőt, senki nem kérte, hogy eljöjj a drága kis hazádból. De megtetted. – fakadt ki belőlem szinte teljes hangerőn. Megtörten figyelt, meg sem bírt szólalni. Abban a pillanatban megbántam szavaim. – Nem úgy gondoltam, hé.

-          Pontosan, úgy gondoltad, ahogy mondtad. – lehajtotta a fejét, én sem tudtam rá nézni tovább.

Eldünnyögtem valami bocsánat félét, ezután visszamentem az épületbe. Összeszorított szájjal figyeltem az eseményeket. Eric a kanapén elmélyülten figyelte az üres falat, valamin minden bizonnyal agyalt. Evans a poharába töltött csapvizet. Mivel nem hallottam a telefonbeszélgetést fúrta az oldalam a kíváncsiság, mi a helyzet a dolgokkal.

-          Srácok, a terv marad az eddig megbeszéltekben? – érdeklődtem elég bátran.

A szemem a két fiú között cikázott. Andrew meglepetten figyelt, letette a kezéből az üveget, Saade pedig válasznak óvatosan bólintott. Az ügynök reakciója furcsa volt, eltűnt róla a meglepettség, a helyét pedig enyhe szigor vette át.

-          Elmondtad neki a tervet? Úgy volt, a lányok biztonsága miatt még nem mondunk semmit. Én ehhez tartottam magam. – fél szemmel a csukott erkélyátjáró felé pillantott. Landry egyértelműen nem hallotta.

-          Igen, előbb-utóbb úgy is meg kell tudniuk. – felelte az énekes – Most úgy csinálsz, mintha nem bíznál Oliviában.

-          Bízom benne. De Oliv, kérlek, még ne mondd el Calvinának. – kért meg Drew, bólintottam.

A srác ismét a poharat fogta, hogy végre inni tudjon. Kissé talán még bosszús volt. Saade felállt, mellém sétált, a lábam megremegett érintésére a vállamnál. Azt hittem hozzáér ajka az arcomhoz, de csak a fülembe suttogott.

-          Ugyan az maradt a megbeszélt koncepció. Ne, még ne mondd el neki. Hanem jobb, ha ő ezt egyáltalán nem tudja, a biztonság kedvéért.

Épp ekkor jött be az eddig emlegetett. A popsztár belepuszilt a hajamba, majd arrébb lépve nyújtózkodott egyet. Az olasz lány Andrew felé vette az irányt. Váltottak pár szót, majd Drew intve, elindult kifelé.

-          Ez jó ötlet. Én is lepihenek kicsit, fáradt vagyok, mert szinte egész éjjel nem aludtam. És el kell még mennünk az épülethez is. – Eric a mondandója első fele közben rám nézett, majd Evans-re.

Drew elhagyta a helyiséget, mi lányok is indultunk a folyosó felé, még bevártam barátnőmet. Nem tudom mennyire neheztelhet rám, csak a feszültség egyre rosszabb dolgokat hoz ki belőlem. Átlépve a küszöböt intettem még egyszer a sztárnak, mosolyogtunk egymásra. Kint azonban hűvös lett a hangulat.

-          Ne haragudj rám, nem gondoltam komolyan. – néztem már az olasz szemébe.

-          Semmi gond, én sem voltam a legkedvesebb. Ez a sértődöttség nem jellemző rám, de nagyon rossz ez a tudatlanság. Biztos van a srácoknak egy tervük és velünk nem osztják meg. Megőrjít, hogy fogalmam sincs mi lesz velem ezek után. – hangja a végére elcsuklott, a szívem pedig összeszorult.

-          Majd lesz valahogy, ahogy eddig is. – pont belefutottam ebbe a témába. Válaszoltam valami semleges lehetőséggel. Ígéretet tettem.

-          Most nem mondhatod, hogy téged nem érdekel. – erre nem tudtam mivel felelni, csak hallgattam. Fenébe, ezt jól elszúrtam megint. Csak gratulálni tudok magamnak. – Te ismered a tervet igaz?

Olyan hűvös volt a hangja, a pillantása égetett. Majdnem megbékélt. Hátat fordított és elsietett a saját lakosztályába.  Csak neki teszek jót, ha nem árulom el a tervet. Úgyhogy én is a szobámba indultam.

/Eric Saade/

Az egész napot átaludtam, de végül kipihentem magam. Nehéz volt elaludnom, de pihennem kellett. Gyomorgörcs kerülget, ha a mai reggelre gondolok. Alis megmutatta a foga fehérjét, eddig azt hittem nem elég kemény. Sajnos be kell ismerni, nagyobb hatalma van, mint elsőre gondoltam. Összeszorított ököllel lépkedtem Andrew mellett. A sötétség már összefonta a hálóját az égen, bár még nincs olyan késő. Kicsit féltem a Drew-val való kapcsolatom. Igaz, nem indult jól, ám annyival jobban folytatódott mikor együtt terveztünk, segítettük egymást. Jó baráttá vált, most viszont egyre távolodunk. Nem beszéljük meg a dolgokat. Tudom, java részt az én hibám, talán nem is voltunk többek, csak társak. Muszájból, és esetleg Oliv miatt igyekeztünk többeknek látszani. Erre ő is rájött, így húzott közénk egy határvonalat, köszönhetően az érzéseimnek. Együttműködünk ugyan, bár most sem szólunk egymáshoz.

Nem sokkal később megérkeztünk a címhez, ahol nem régen már voltunk. Ugyan annak az emeletes háznak a tetejére mentünk fel. Kamerát, valamint a nem rég használt távcsöveket hoztuk magunkkal. Míg én nézelődtem a kémlelővel, a társam összeállította a kamerát. Ismét előkerültek a jegyzetfüzeteink, s elkezdtünk dolgozni egy kivitelezhető terven. Átgondoltuk a belépőkártya szerzést, vagy hogyan tudnánk a leghatékonyabban elvinni olyan tárgyat, amit nem ismerünk jól. Osztottunk-szoroztunk, mire előállt valami használható. Két óra munka után be is fejeztük, visszatérhettünk a hotelba. Számomra megkönnyebbülés volt elköszönni, s magam mögött hagyni az erőltetett helyzetet. Ha nem így állnának a dolgok, minden bizonnyal nagyon jóban lennénk. Így azonban, csak megtűrjük egymást. Akármennyire is bunkónak hangzik, nem szándékosan, de mikor az ügynök eltűnt a szobájában, jómagam Olivia ajtajához lépkedtem. Amint bekopogtam az ajtón, máris jobb kedvem lett, hisz láthatom Őt. Mikor kiért, széttárta a karját, aztán magához szorított, átkarolta a nyakam. Meglepett a reakció, végül azonnal viszonoztam is, kezem a derekára helyeztem.

-          Minden rendben ment? – érdeklődött a fülembe suttogva, csak bólogattam, amit érezhetett. Elengedett, beljebbtessékelt a lakosztály kanapéjához. – Kérsz forró teát?

-          Igen. – mosolygom kissé, de az eszem a mondanivalómon jár. Úgy beszéltem meg Andrew-al, hogy Oliv-val reggel beszélek, de mindegynek tartom az időpontot. – Meg kellene beszélnünk valamit.

-          Azonnal.

Már a kis konyhasaroknál volt, két mintás bögrébe öntött forró vizet. Beleejtette a gyümölcstea filterét, valamint egy-egy kanál cukrot. Olyan precíz volt, egy könnyed mozdulattal megragadta őket, végül az egyik már a kezemben landolt. Lesüppedt mellém a puha anyagra, ésnézni kezdett, miközben kavargattuk a gőzölgő italt. Én is rá figyeltem pár pillanatig, aztán elkezdtem beszélni, jobb ha nem harapófogóval kell kirángatnia belőlem.

-          Az igazság az, hogy két dolog van, és most az egészen összekuszálódik. – kerestem a szavakat, hogyan is lehetne felvezetni. Kortyolt egyet, a tekintete érdeklődő volt.

-          Mondd nyugodtan, nem vagyok gondolatolvasó. – mosolygott.

-          Mint láthattad, sajnos nem igazán vagyunk annyira jóban Evans-al. Ez nem volt így, de ugye megváltozott a helyzet és gondolom sejted miért. – elég komoly hangnemben beszéltem.

-          Igen, tudom. – lebiggyesztette az ajkát – Nem örülök neki, ám sajnos javítani sem tudok rajta. Én nem érzek úgy iránta, ahogy Drew irántam. Nem akarom elveszteni a barátságát. Sajnálom a dolgot Eric. – bólintok.

-          A másik dolog fontos, a tervnek. Mivel mi épp nem vagyunk egymás szíve csücske, ezért nem biztos, hogy együtt kellene bemennünk az épületbe. – felhúzta a szemöldökét.

-          Hogy érted? – a másik kezével is megtámasztotta a poharat.

-          Mivel Calvinának nem mondjuk el a tervet, - itt megrándult kissé az arca – neked kellene bemenned az akcióra Andrew-al.

Megemelte a bögrét, ismét ivott a gyümölcsös teából. Bólintott, s végre, miután ezt elmondtam neki ismét kaptam levegőt. Eddig csak az ő reakcióit figyeltem. Most végre én is megízleltem a finom italt.

-          Rendben, megoldom valahogy, de félek kicsit. Jobb lesz így, bár nem tökéletes. Mindenesetre köszönöm. – halvány mosoly húzódott szájára.

-          Ugyan mit köszönsz?

-          Azt, hogy így mindent elmondtál. Jólesik. – zöld szeme csillog a félhomályban.

-          Ugyan, az őszinteség egy kapcsolat alapja. – nos igen, kijelentettem valamit. Mire Olivia elnevette magát, közelebb húzódott hozzám. A szívem szaporábban kezdett verni, azt követően megéreztem ajkait a sajátomon. Selymesen kényeztette az enyémet, közben átöleltem a derekát. Fél perc után elváltunk és a mellkasomnak dőlt. Elkezdtem magyarázni a tervünk nehézkesen megbeszélt részleteit.

15. fejezet ~ Közeledés

Gondoltam mindenképpen valamikor nyaralás előtt publikálok, és mivel hétfőn indulok, ezért most érkezik a következő fejezet. És még időben is vagyok. Remek.:) Az előző kommentjeire válaszoltam, köszönöm szépen, már kettő volt!:) Írjatok, nekem nagyon fontos visszajelzés tőletek. Pipáljatok a részek alatt, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak, ha van kedvetek.

Ez egy igazán lényeges rész, picit más irányba tereli a történetet, de remélem azért tetszeni fog nektek. És meg is osztjátok velem. Nem húzom az időt, fedezzétek fel a sorokat.

Kellemes olvasást!

That Love

 A taxiban, amit az út szélén fogtunk, csend honolt. A sötétben mindketten a hátsó ülésen bámultunk kifelé, a lehúzott ablakon keresztül. Bulizók hadát láttuk mindenfelé az utcákon. Ha nem vettek volna üldözőbe, mi is együtt lennénk és eltölthetnénk egy kellemes estét. A sofőr próbált kezdeményezni beszélgetést, de hamar fel kellett adnia, mert nem foglalkoztunk vele. Nem sokkal később a hotel elé gördültünk be. Mindketten számítottunk rá, hogy ott keresnének először. Megmondtuk a sofőrnek, várjon meg bennünket. Körül kellett néznünk. A szobám pont a parkoló felé nézett, simán ráismertem melyik az. Égett a villany. Először az volt a terv, körbenézünk bent is. Most azonban az énekes elé tettem a kezem, ő a mellkasával annak ütközött. Nem néztem rá, az ablakot bámultam, ami előtt árnyak is elsuhantak.

-          Itt vannak a szobámban. – közöltem összehúzott szemekkel, keserű hangon.

-          Úgy nézem a többi szobában is fel van kapcsolva a lámpa, és nem hinném, hogy Drew-ék lennének itt. – kémlelt az épületen felfelé, majd elemezte a helyzetet.

-          Nem kéne bemennünk, fogalmunk sincs, mit akarnak. – csak most engedtem le a kezem.

-          Kell a telefon! – erősködött, természetesen tudom, de nem kellene butaságot csinálni.

-          Legyen az, hogy holnap visszajövünk.

-          Legyen. – láttam az arcán, van valami a fejében. Esetleg egy terv.

Megfogta a kezem és visszahúzott a taxihoz. Beszálltunk, Eric utasította a vezetőt, vigyen minket egy másik szállodába. Egy utcával arrébb álltunk meg legközelebb, kifizettük a jóembert, akinek volt hozzánk türelme. Besétáltunk a recepción, kivettünk egy szobát estére. Akármennyire is szeretnék, nem fogok tudni aludni, mikor tudatában vagyok az elmúlt pár órában történt eseményeknek. Felmentünk a lifttel, aztán szinte betörtünk az ajtón. Nem néztünk körül, bár biztosan szép lehetett. Leültem a kanapéra, a sajgó lábamról lehúztam a magassarkút.

-          Nem kéne bulizni járnunk. – makogtam, mire a velem szemben álló elvigyorogta magát. Én csak megforgattam a szemem.

-          Azonnal felhívom a többieket. – helyeslően bólintottam. Már nem lehet tovább várni, így is félek, hogy valami bajuk eshetett.

Felemelte a szoba vezetékes telefonjának kagylóját, bepötyögte a számot, végül csak várnia kellett. Ez egy végtelen percnek tűnt. Már szinte le akarta tenni, mikor megreccsent valami, végül beleszólt az ügynök.

-          Ki az? – érdeklődött bizalmatlanul, közelebb mentem a telefonálóhoz, hogy mindent hallhassak.

-          Eric vagyok. Mi van veletek? A hotelben voltak azok a gorillák. – szerintem mindent egy mondatba szeretett volna tömöríteni, de nem sikerült neki.

-          Jól vagyunk, elhúztunk az autóval, egy darabig követtek, aztán feladták. Gondoltam, hogy a hotelhez rohannak azok a szemetek. Ezért mi egy másikba mentünk.

-          Ezt már mi is megtettük, kifizettem, szóval itt maradunk. – válaszolta a popsztár.

-          Miért vezetékesen hívsz? – juthatott a vonal másik végén lévő eszébe. Ez az én hibám volt.

-          Az enyém tönkrement, Oliv meg a szobájában hagyta. Igazából azért mentünk volna vissza, de akkor láttuk őket a parkolóból. És a fenébe is, így Jame-t sem tudjuk felhívni, hogy állítsa le ezeket a droidokat. Nem kereshetem egy hotel vezetékeséről.

-          Higgadj már le! – utasította, én pedig csak helyeseltem – Holnap odamegyünk, addig úgysem tehetünk mást.

-          Rendben. Holnap hétkor a szálloda előtt. – letette, azaz inkább lecsapta a telefont idegességében.

Visszaültem a kanapéra, mély levegőt vettem. Saade levett két poharat a polcról, automatikusan a hűtőhöz nyúlt, amiben behűtött italt talált. Fogalmam sincs mi lehetett az, csak hallottam, amint bugyogva kitölti az üveg tartalmát. Mindkét kezében egy pohárral tért vissza, majd az egyiket elém, a másikat maga elé helyezte a kis szekrényre. Nem mondtam semmit, csak óvatos mosolyra húztam a számat, de már nem akartam inni. Belekortyolt, fintorogva nyelte le a tartalmat.

-          Köszönöm, de nem kérem. – kicsit eltoltam, ő bólintott, de nem bírta ki megjegyzés nélkül.

-          Pedig megnyugtat. – elnevettem magam, kételkedve néztem rá.

-          Engem esetleg egy kis pilates nyugtatna meg. – felhúzza a szemöldökét, érdeklődve pillant felém – Biztosan van valami, ami ezen kívül megnyugtathat téged is. – elmerül a gondolataiban, miközben elhúzom előle a másik italt, nehogy megigya.

-          Régen a fociban találtam meg ezt, imádtam, azzal tudtam lehiggadni. Mára már a barátaimmal szeretek lenni és mindent elmondani nekik. – az elmém hirtelen megtelt gondolatokkal, nem hagyott egy percre sem nyugodni. Elcsöndesülve figyeltem, az énekes azonban várt valami visszajelzést. Nem bírtam tovább.

-          Van valami, amit nekik sem mondtál el. – komolyabbá váltak vonásai – Tomas említett nekem valamit, amikor a szabadság miatt bementem hozzá az irodába. – összeráncolta a szemöldökét, feljebb ült a kanapén, a támlába kapaszkodott a vállam mellett – Azt mondta, nagydolog, hogy nekem elmesélted a történeted. Szerinte nagyon megbízol bennem, mert neki is mindössze nagy vonalakban említetted. A barátaidnak meg egyáltalán. Nem teljesen értek vele egyet, mert muszáj volt elmondanod nekem, mivel láttam az üzenetet.

-          Az csak egy dolog, hogy láttad az sms-t. – szünetet tartott, elgondolkozott kibökheti-e azt, amit szeretne – Hinned kell neki, abban mindenképp, hogy fontos vagy nekem. Akármennyire is ellenszenves voltál, annyira közel kerültél hozzám. Kötekedés, cukkolás, veszekedés ellenére. Még, ha furcsán hangzik is. Nem ismertem el magamnak, míg el nem hagytuk Svédországot, de nem tagadhatod a szikra az elejétől fogva meg van köztünk.

Elképedtem a hallottaktól, talán ekkor még fel sem fogtam a szavait. Nem jutott elég levegő a tüdőmbe, hisz mi sosem voltunk túl jóban, kivéve az utóbbi időben. Felém mozdult, arcát hirtelen égetően közel éreztem. Zavaromban fogalmam sem volt mit tegyek, ez nem történhet meg. Elfordítottam és lehajtottam a fejem, mélyet lélegeztem, majd igyekeztem normálisan venni a levegőt, ami egyre nehezebben ment. A kanapé huzatját próbáltam tanulmányozni.

-          Igen, a veszekedés szikrája. – feleltem csendesen, ki kellett találni a saját érzelmeim, jelen pillanatban nem telt több tőlem.

Nem érkezett válasz, ezért szinte kényszert éreztem felnézni, mi is játszódik le körülöttem. Olyan lassan hajtottam végre ezt a műveletet, hogy még egy csiga is megirigyelné. A tekintetemet az ő mély, barna szempárjához vezettem. A szemei csillogtak a lámpafényben, a szája sarkában búvó mosoly látszott. Kezével hirtelen megsimogatta az arcomat, végül a fülem alá nyúlt, így húzott egyre közelebb magához. Mindössze egy levegővételre volt időm, mert az ajka az enyémhez ért. Képtelen voltam megmozdulni, vagy akár gondolkozni. Egyre messzebb kerültem a veszélytől, a kétségtől, a várostól, ahol vagyunk. Ajkaim megnyíltak előtte, az ujjaim felsiklottak a karján egészen a válláig, ahol egy kicsit megpihentek, aztán tovább vándoroltak a hajához. A fejemben lavina indult, a gondolat, amit Eric mondott végigsöpört bennem. Talán valóban igaza lehet. Van köztünk vonzás, mindössze nem elég erős a belső mágnesünk. Esetleg a csipkelődés volt az indok a közeledésre. Bármennyire is kántáltam magamba az ellenszenvet, mindig segítettem neki, a munkámon kívül is. Most, hogy már jobban ismerem, nagyon szimpatikus. Eddig nem gondolkoztam ezen a sok esemény végett, ami történt lefoglalt. Viszont már nem tudnék tiltakozni.

Egy idő után hatalmas sóhajtással oxigént juttattam a tüdőmbe, az énekes egy utolsó lágy puszit adott a számra, aztán a nyakamra tért át. Bizsergő érzés motoszkált bennem, a tincsei között turkáltam. Pillanatokon belül visszatért az arcbőrömhöz, végül csak nekitámasztotta a homlokát az enyémnek. Ő visszafogottan vigyorgott, én az ajkamat harapdáltam. Messzebb húzódtam, fogalmam sem volt mit mondjak, vagy mihez kezdjek. A szívem még mindig erősen kalapált, a vér a fülemben dobolt. Úgy döntöttem elterülök a kanapén, a fejemet az ölébe hajtom. Elkezdte simogatni a hajam, mégsem nyugtatott meg teljesen.

-          Nem fogok tudni aludni. – erőtlen a hangom, szinte rá sem ismerek.

-          Maradhatsz így, hátha mégis. – jólesik a közelsége, kezdem elhinni. Furcsa kimondani, de nem szeretnék elszakadni tőle, mintha mindig része lett volna az életemnek.

-          Mi a terv? Mármint láttam rajtad, meg mondtad is, hogy kitaláltál valamit. – a kíváncsiság beszélt belőlem.

-          Valóban, ezt meg is osztottam Andrew-al, de úgy gondoltuk titeket nem kell az időpontig beavatni. – várt egy kicsit, s mikor nem érkezett reakció folytatta – Még kellenek apró simítások a terven, azonban összességében meg van.

-          És el is mondod még ma? – egyszerre nevettük el magunkat.

-          Természetesen. Szóval a kémkedés estéjén, láttuk az ott dolgozókat. Egyenruhában voltak és belépő kártyákkal közlekedtek, ki és be. Valamelyikünk beöltözhetne, elvehetnénk egy kártyát, hogy körülnézhessen kissé, hogy megtudja, mit keresünk. Valamint, ha van alkalma, elhozza azt. Nem szeretnénk lopni, viszont mindenképpen rá kell jönnünk minek a tervrajza egyáltalán, mert akkor csőbe húzhatjuk Jame Alist. Egy semleges területen találkozhatunk vele, ahol a rendőrség elbújhat. – feltámaszkodtam miközben hallgattam. Elgondolkoztam.

-          Mint például a régi katonai kiképző, vagy valami félreeső elhagyatott épület. – bólint, én ismét visszahajtom a combjára a buksim.

Egyikünk sem mondott többet, sőt biztos voltam benne, bólintott az utolsó szavamra. Már a szempilláimat is egyre nehezebb tartottam, végül leengedtem.

/Eric Saade/

Nem aludtam sokat, mondhatni semennyit, hajnalban egy fél órácskát. Alap esetben szívesen hunytam volna le a szemeim, ez viszont nem az. Előre nem látható bajba keveredtem, amit még össze is kutyultam a "jól akarom magam érezni" elméletemmel. Bár tény, ha történik valami, legalább biztos vagyok benne, hogy a legtöbb időt kihasználtam. Talán ez az elmélet adott bátorságot elmondani Oliviának az érzéseim. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire erős az iránta való érzésem. Ő maga is érez valamit, jól sejtettem, éreztem. Valamelyikünknek ki kellett mondani. Lenéztem rá, ott szuszogott a lábamnál. Mosolyogtam, bár a nyakam, a derekam és a lábaim is zsibbadtak. A felkelő nap besütött az ablakon, az órám fél hetet mutatott. Óvatos mozdulatokkal megtámasztottam a lány fejét, fájdalmasan felemelkedtem a kanapáról. Mielőtt leengedtem volna a puha anyagra, megrebbent a szemhéja, ébredezni kezdett. Egy puszit adtam a homlokára, mire ő fáradt vigyorral és összehúzott szemmel figyelt.
Kinyújtottam a kezem a plafon felé, meghúzva a hátam, végül ásítás hagyta el a szám. Megvakartam a fejem, visszatettem a kalapot. Hastings felült, ránézett a cipőjére, majd fintorgott. Muszáj volt felvennie az indulás miatt. Gyorsan kijelentkeztünk ebből a szállodából és már indultunk is a másikba. Megfogtam a kezét, gyalog mentünk odáig, mivel nem voltunk túl messze. Várnunk kellett pár percet a parkolóban, mire begurult a fekete terepjáró Andrew-al és Calvinával. Felpillantottam a szobaablakainkra, semmi furcsát nem észleltem. Kiszálltak, de csak köszöntek, nem is tehettek mást. Mindketten meglepetten, fél pillanatra az összekulcsolt ujjainkat figyelték. Kellemetlen érzés. Drew a csomagtartó felé fordult, felnyitotta azt. A táskában kezdett kutatni, kis pisztolyokat keresett. Időközben elengedtem a hozzám érő, puha kezeket. Landry kapta az első fegyvert, majd én is elfogadtam egyet. Rápillantottam Olivra, torz arccal figyelte a jelenetet. Gondolom, még mindig nem tetszik neki az erőszak. Elfelejti az önvédelmet. Evans a kezébe nyomja a hideg fémet, tiltakozni sincs ideje.