2014. január 26., vasárnap

3. fejezet ~ Don't need to thank it

Időben meg is érkeztem a következő fejezettel. Kérnék egy kis lelkesedést, ha tetszik a történet! Nyugodtan iratkozzatok fel rendszeres olvasónak, pipáljátok az elolvastam részt, valamint kommenteljetek. Mindig válaszolok rá, mint most is. Nem harapok.:)
Annyit hozzátennék, hogy most ugrunk egy icipicit a történetben, de tényleg nem sokat. Követhető marad. Szóval ugorjatok is rögtön fejest bele. Már csak annyi maradt hátra, hogy kellemes olvasást kívánjak.


/5 héttel később/

A stockholmi aréna közepén felállítottak egy hatalmas színpadot. Nincs semmiféle turné, csak három-négy koncert, dedikálással egybekötve volt lebeszélve ebben a pár hétben. A csarnok közepén állva körülöttem rengetegen járkáltak fel-alá a stábtagok közül. Nem vagyok közéjük való, azonban kivétel sem ez alól. Egy hatalmas köteg papírral kerestem fel a helyül szolgáló sportaréna tulajdonosát. Igen még mindig Tomasnak dolgozom. Nem lettünk jóban Saade-val, sőt ez nem kifejezés. Azonban rá kellett jönnie, hogy jól végzem a munkám. Mindig is beleadtam a maximumot. Azt a nézetet vallom, hogy nincsenek véletlenek. Itt kellett maradnom, hisz erre mind fel voltam készülve. Az egymással való utálkozás pedig mindkettőnknek szórakoztató. Legalábbis nekem biztosan, és néha a környezetünknek is. Hiányozna, ha mégis kirúgott volna egy nap után. Megtalálva az irodát bekopogtam, a tulajdonossal és egyben támogatóval egyeztettem a szerződésben foglaltakat. Végül búcsúzóul kértem egy aláírást a fecni aljára, amit ott is hagytam neki. Lassan lesétáltam a lépcsőn a pár óra múlva nézőtérnek szolgáló üres helyre, és körbekémleltem. A színpadon a zenekar már a hangszereik mögött állt. A két táncos lábú, akikkel nagyon jóban lettem az elmúlt hetekben, nekikezdtek átismételni a koreográfiát. Már mindenki a hangpróbára érkező sztárt várta. Tomas éppen a biztonságiakkal konzultált, majd átfordult a fény technikusokhoz, kamerásokhoz. Úgy döntöttem nem zavarom, meg el is készültem a rám bízott feladattal. Inkább csatlakoztam az idő közben színpad szélére leült Alex és Edin társaságához. Felpattantam melléjük, kíváncsian figyelve miről megy a témázás.
-          Sziasztok, srácok. Végeztem a feladatommal, a szerződés másik fele az illetékesnél van. Miről beszélgettek? – vigyorogtam, hogy picit lazíthatok.
-          Attól tartok nem fog neked tetszeni a témánk. – válaszolt komoly arccal Alex, azonban hamar elmosolyodott a félre biccentett értetlen fejem láttán.
-          Ericről beszélgettünk, de mielőtt elmennél, beszélhetünk másról is. – folytatta Edin visszafojtott vigyorgással. Megráztam a fejem és hátul megtámaszkodtam a két kezemen.
-          Halljam, miért kell megint róla beszélni. Ja hogy nem ért ide a hangpróbára ismételten időben? – mondtam eléggé cinikusan, de a fiúk bírták a beszólást.
-          Igen, így jött szóba. – erősített meg a jobb oldalamon ülő Edin, közben a hátsó lépcső felé bámult. Sejtettem.
-          Igazából én azon agyaltam, milyen furcsa ez köztetek. – feljebb emeltem a szemöldököm és próbáltam visszatartani a nevetést – Látszólag szörnyen utáljátok egymást, sőt talán ez még az enyhe kifejezés. Mégis nagyon jól dolgoztok együtt. Tomast pedig ez egyáltalán nem zavarja, mert közben jól szórakozik. – fejezte be Alex.
-          Ez talán azért van, mert mindketten tudjuk mi a jó nekünk, és azt szeretnénk is kihasználni. Meg olykor valóban jó szórakozás a másikat alázni. Míg vissza nem kapjuk. – magyaráztam az én szemszögemből, bár elegem van, hogy a szabadidőmben is róla van szó. Néhány ilyen emlék azonnal fel is ötlött.

*Éppen pakolásztam az asztalon, amikor megszólalt a vezetékes telefon. Felvettem, illedelmesen beleszóltam, ekkor jelent meg az ajtóban Saade. Minden fontos dolgot egyeztetnem kellett a telefonálóval a szőke énekes lány lemezbemutató koncertjére. Csakhogy a lebeszélt papírok a szekrényben voltak, így a vállammal szorítottam a készüléket a fülemhez, majd megfordulva kinyitottam azt. Kértem fél perc türelmet, eközben Eric lépteit hallottam meg magam mögött. Ráemeltem a tekintetem, ő csibészesen mosolygott, mint első nap is. Most vajon mire készülhetett? Végül megkérdezte segíthet-e. Egy picit furcsállottam, azonban bólintottam és eltátogtam a mappa nevét. Kikereste, ám nem adta oda, hanem olyan távolságba ment, hogy a telefonnal ne tudjak odamenni érte. A vonalban a nő kezdett türelmetlen lenni. Azt hittem azonnal megfojtom az énekest. A szemöldökömet összehúzva mérgelődtem csendesen, amelyet a srác rohadtul élvezett. Tátogni kezdtem heves mutogatás közben, hogy hozza vissza. Ekkor lépett be Tom, és egy "ha Olivia miattad baltázza el, te kerülsz nagy bajba" nézéssel elintézte. Az énekes a kezembe nyomta a fontos papírokat, én meg fellélegeztem. Mikor végeztem sűrűn bocsánatot kérve, letettem a telefont. A főnököm már elment, azonban a sztárocska még ott volt.
-          Hogy lehetsz ennyire idióta? – képedtem el teljesen, kikászálódva az asztal mögül – Ez nem rólad szólt! Nem te sínyletted volna meg, hanem az egyik lány!
-          Tudod meg kell nézni, kiben bízunk meg Oliv. – rántotta meg a vállát.
-          Neked csak Olivia vagyok, és tudom, kiben nem lehet igazán megbízni, meg is jegyzem.
Majd faképnél hagytam, át akartam ugrani a szomszédban lévő kávézóba, egy éltető kávécsodáért.*

-          Hidd el rohadtul vicces. De nem hiszem, hogy ti nem lehetnétek jóban. – nevetett Alex, a haverja bőszen helyeselt.
-          Momentán nem tudom elképzelni. Hosszútávon az lenne a legjobb. – mosolyodtam el, azonban ekkor Tomas átüvöltött a csarnokon.
Közölte velem, hogy keressem meg a kis előadóművészünk, mert neki erre nincs ideje most. Holott már vagy fél órája el kellett volna kezdeni a próbát. Határozottan bólintva felálltam a srácok mellől, elnézést kérve intettem, majd eltűntem a folyosón. Igazából fogalmam sincs, hol keressem, de biztos ott van valahol az öltözőknél. Ha mégsem, nem csak én nyírom ki saját kezűleg, hanem Tomas, és utána a rajongói. Biztosan leszervezem neki azt a beígért rémálom koncertet. Ennek emlékén csak vigyorogni tudtam.

*Keresztülsuhantam a fehér folyosón, amikor a semmiből elém állt Eric. A szó legszorosabb értelmében belé ütköztem. Látszott rajta, ezt direkt csinálta, még akkor is, ha arca nem árulkodott róla. Óvatosan bokán rúgtam, mire félreállt, én elsiettem mellette. Csakhogy követett, egészen Tomas irodájába. Mély levegőt véve lehuppantam a puha székembe, elkezdtem kitöltögetni a nyomtatványt. Nem is lett volna vele problémám, de Saade árgus szemekkel figyelt, egy apró hibára várva. Ez engem eléggé frusztrált, mégsem mutattam.
-          Olivia, nehogy elronts valamit! Figyelj oda. – ehhez hasonló mondatokkal traktált, felülve az asztal szélére.
Még mindig nem emeltem fel a fejem a papírból, viszont szörnyen idegesített. Ez így ment pár percig, végül megelégelve lassan ráemeltem a tekintetem. Ő még mindig fújta a magáét, én pedig fenyegetően felé nyújtottam a tollam.
-          Eric Saade! Most azonnal békén hagysz, vagy biztos lehetsz benne, hogy direkt elrontom a papírodat, és egy olyan koncertet szervezek, amit a legrosszabb rémálmodban láttál. – fakadtam ki, belül azonban élveztem a kis fölényem.
-          Á-á-á-ááá. – hallatott ellenző hangot felkelve, majd rátámaszkodott az asztallapra – Akkor sajnos el kell majd távoznod a mi kis társaságunkból. – azt hitte ezzel kifog rajtam.
-          Az lehet. Én elmehetek, azonban lesz egy jó kis ajánlásom, és feljebb léphetek a ranglétrán. És veled mi lesz? El kell menned a rémálomba illő koncertre, amit szerveztem. Tomas támogatná, ha azzal észhez téríthetne. – vigyorogtam elbűvölően, a sztár szemforgatás közepette távozott, amit az ajtó csapódása jelzett.*

Végre megtaláltam az öltözőt, amin az Eric Saade felirat virított. Megcsóváltam a fejem, rögtön utána kopogtatva bekiabáltam.
-          Eric drága a főpróba már egy jó ideje tart!
Zörgést hallottam, el sem tudtam képzelni mi a jó fene folyhat odabent. Egy kis lépést hátráltam, hátha kitárja az ajtót, ám erre hiába várhattam volna.
-          Nincs meg a fellépő ruhám alja. – kiálltja tompán, és ismét zörög.
-          Ezt hogy értsem? – értetlenkedtem összehúzott szemöldökkel.
-          Hát úgy, hogy nincs meg a nadrágom. – alig bírtam visszatartani a röhögést.
-          Már ne is haragudj, de direkt erről beszéltünk tegnap. Hangsúlyoztad, hogy elhozod majd magadnak, és nem kell elküldetni. Hova tetted? Akkor így lépsz fel. – akadtam ki teljesen, de ha ezt Tomas megtudja, biztos teljesen kikészül.
-          Én el is hoztam azt a táskát, amiben a többi ruha van. Azonban nem találom. Segíts! – most mit tudok én tenni, ha ő nem tudja, merre van a táskája.
-          Te egy rakás szerencsétlenség vagy, komolyan mondom. – szaladt ki a számon, majd hirtelen eszembe jutott, Alex. Aki még említette is érkezésünkkor, hogy talált egy bőröndöt és betette az öltözőjükbe. Szerencséje van. – Lehet megvan a megoldás!
Szélsebesen elrohantam megkeresni az öltözőjüket. Benyitottam, próbáltam egy érintetlen bőröndöt keresni. Amikor megtaláltam magam után húztam, vissza az előbbi helyre. Kopogtam, ismételten, hátha végre kinyitja. Nem tette, így leengedtem a kilincset.
-          Elintéztem, most legyél nagyon hálás! – megjelent az ajtóban, hogy elvegye. Láttam a felborított táskákat, és a kiszórt ruhadarabokat a padlón. Igazából már minden rajta volt a fellépéshez, kivétel a szegecselt nadrág. Mindketten elpirultunk, én pedig visszahajtva hátrébb sétáltam.
Két perccel később kijött egy szó nélkül, gyors léptekkel elindult a színpad irányába, én egy nagyon kicsit lemaradva követtem. Ennyit a légy hálás részről. Tom ráncolta a szemöldökét, amikor meglátta a sztárt. Odasietett hozzánk, mert én közben beértem a pacsirtát. Kérdő, de ugyanakkor eléggé ingerült arckifejezése árulkodott, fogy az a bizonyos gyufa a skatulyából.
-          Hol voltál eddig a rohadt életbe is! El vagyunk csúszva. – emeli meg a hangját a halántékát masszírozva.
-          Én voltam a hibás, véletlenül rossz helyre vitettem a bőröndöt, nehezen találta meg a ruhát. – köszörültem meg a torkom, és próbáltam bűnbánó képet vágni. Egy kis füllentés belefér. Tudtam, hogy rám nem akad ki annyira a főnököm, így megmentettem a hátsóját.
-          Ez esetben bocsáss meg Eric. Oliv, te pedig figyelj oda jobban legközelebb. – hagyott ott egy kisebb mosollyal.
Eric felém kapta a fejét, az arcáról meglepettséget olvastam le. Megrántottam a vállam, a többiek már szólongatták is a srácot, el kellett kezdeni a próbát. Visszafojtotta a mondandóját és rohant a színpadhoz, mielőtt mindenki jobban kiakadna. Már nem vártam hálát, ezt magam miatt is tettem. Így tisztább a lelkiismeretem. Kerestem egy szimpatikus helyet és figyeltem az emelvényt. Meg kell mondani, ezen a pár koncerten sokat idegeskedtem Saade miatt, azonban rájöttem, tényleg tehetséges ember. Élőben jobban tetszenek a dalai, mint a lemezén. Ez nagy szó. Hiába mászok tőle nap mint nap a falra, a hangja nagyon ott van. Majd holnap lesz lehetőségem lazítani, kipihenni a sok idegeskedést a koncertvégi after party-n.

2 megjegyzés:

  1. Szia!! :)
    Hajajj, én most nagyon dörzsölöm a tenyerem, és huncut, gonosz mosoly van az arcomon. Nagyon élvezem, hogy végre nem Saade van a nyeregben.
    Nagyon szimpatikus nekem ez a lány, és jól látja a dolgokat, tetszik a felfogása, a hozzáállása, hogy nem futamodik meg, nem hunyászkodik meg a "sztár" előtt, hanem keményen szembeszáll vele. És még emberi is... én biztosan nem tettem volna meg ezt egy olyan emberért, aki ott tesz keresztbe, ahol tud, szóval Oliv még emberi is. Le a kalappal.

    És akkor így a végére..
    "- Nincs meg a fellépő ruhám alja. – kiálltja tompán, és ismét zörög.
    - Ezt hogy értsem? – értetlenkedtem összehúzott szemöldökkel.
    - Hát úgy, hogy nincs meg a nadrágom. –"
    Hát kérlek szépen nőiesnek a legkevésbé sem mondható röhögés fakadt ki belőlem. Fergeteges volt!

    Nagyon nagy lelkesedéssel várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  2. Szia drága Jenni!
    Örülök, hogy mindig itt vagy és olvashatom a soraid.:)
    Nem árt egy kis "szívatás" a popsztárnak a tettei miatt. Néha jó gonosznak lenni.:) Valóban Olivia nagyon emberi, még ezek után is és tényleg nem egy behódoló típus. Az édesapja jól nevelte.:) Boldog vagyok, hogy kedveled már az elején a főszereplőnőt, mert az előző történetben mondtad, hogy azt a főszereplőt nem az elejétől szeretted. Viszont úgy tűnik Oliv-ot bírod.:)
    A beszólás pedig nem igényel hozzászólást. Reméltem meg tudlak néha-néha nevettetni titeket.Ezek szerint sikerül.:D
    Nagyon örülök, hogy írtál nekem.♥

    VálaszTörlés