2014. április 3., csütörtök

7. fejezet ~ Ellentétes oldalak

Tudom, tudom. Megint késtem, pedig már az előzőekben úgy oda voltam, attól, hogy időben jöttem a résszel. Szeretnék tőletek elnézést kérni. Meghoztam a hetedik fejezetet, remélem meg lesztek vele elégedve. Igyekeztem a lehető legvisszaadhatóbban leírni minden részletet. Lesznek benne szemszögváltások is.:)
Az előző fejezet hozzászólásaira, már válaszoltam /igen arra sikerült időben/, mindenkinek nagyon köszönöm.♥ Még várok új arcokat, szeretném megtudni a véleményeteket erről a kis történetről. Segítsetek nekem pozitívan hozzáállni, mert szívesen írom nektek.:) Osszátok meg velem a véleményeteket!
Nem is maradt más hátra, nem szeretem sokáig húzni az időt: Kellemes olvasást kívánok.


 A késő délutánban a nap próbálkozott még a vékony felhőréteg mögött. Forgalom szinte nem volt, a járdákon sem láttunk túl sok embert. Megálltunk az utca bejáratánál a kanyarban. Türelmetlennek éreztem magam, kapkodtam a levegőt. Mostanra az agyamban motoszkált egy összeesküvés elmélet, miszerint ez csak csapda és oda akarnak csalni bennünket. Ezt a bogarat Andrew ültette a fülembe, sőt közölte velünk, mindenképpen elkísér minket. Ennek valóban örülök, a közelében biztonságban érzem magam. Rápillantva gyanakvó tekintetbe ütköztem, ami egy pillanatra megenyhült, el is mosolyodott. Calvina inkább türelmetlennek látszott, ő szerette volna a legjobban tudni, most mi is lesz. Összehúztam magamon a ballonkabátom, és visszafordultam az út felé. Legalább negyed órát vártunk, mire valami mozgást észleltünk. Először csak egy test körvonalát láttuk, majd kirajzolódtak Eric vonásai a napsütésben. Viszonylag gyors léptekkel közeledett, mivel egyedül volt megnyugodtam. Aztán észrevettem a hatalmas, csúnya monoklit a szeme alatt. A szívem gyorsabban vert, mint eddig, amikor elém ért átöleltem a vállát. Ez mindössze pár pillanat lehetett, mert azonnal ellöktem magam mellől és morcos tekintetet vetettem rá. Mindenki mással együtt. Saade csak meglepetten nézett, néha Drew-ra pillantott. Kedvem lett volna behúzni neki még egyet, de ezt megpróbáltam magamban elfojtani. Evans gyorsabban kapcsolt, a kezét a sztár felé nyújtotta. Én még mindig nem tértem vissza a gondolataimból.
-          Andrew Evans vagyok. – mutatkozott be, Eric is elárulta a nevét, a hangja rekedtes volt. Hunyorogva bámulta magával szemben a srácot.
-          Igen Eric, Ő itt az, aki egy szó nélkül segített nekem abban, hogy megtaláljunk. Sőt sokat kockáztatott. – mondtam neki gúnyosan – Hogyan rángathattál be ebbe?
-          Ki ez a fickó? Talán egy titkos ügynök? – húzta fel a szemöldökét az énekes, a cinizmus csak úgy sugárzott a mondanivalójából, amit inkább nekem címezett. Egy hang megelőzött a válasszal, a kezemet azonban fenyegetően felemeltem már.
-          Igen, valami olyasmi. Egy volt FBI ügynök. – közölte Drew ugyanabban a hangnemben. Calvinara vezettem a szemeim, a fejét fogva nézte a fiúkat.
-          Hagyjuk abba, ezzel nem megyünk semmire. – a szemem a volt ügynökre szegeztem – Ha nem zavarunk bemehetnénk a házba és megbeszélhetnénk ott is.
Egy fejbólintást kaptam válaszul, teljesen meg voltam vele elégedve. Elindultunk vissza a ház felé, hamar a konyhába vettük az irányt. Leültünk az étkezőasztalhoz, a csendet az olasz lány törte meg.
-          Nem bírom már, megmondanátok, mi folyik itt? Megvertek kicsit és most mehetsz? Tényleg ilyen egyszerű lenne? – kelt ki magából teljesen. A kérdés is a fején találta a szöget, már én is meg akartam érdeklődni, ez hogy lehet. Biztosan van valami hátulütője.
-          Szóval – köszörülte meg a torkát, az ideges arckifejezése mindent elárult – Sajnálom, hogy belekevertelek titeket. Komolyan. Most azonban nagyobb bajban vagyok, mint képzeltem.
-          Mert? – kérdezte ingerülten Landry. Saade nagyot nyelt, végignézett rajtunk.
-          Oliv, neked meséltem a családomról. Engem valóban velük fenyegetnek, viszont, ha megteszem, amit akarnak, akkor békén hagynak minket. Elvileg.
-          Mégis mit? – a torkomban gombóc keletkezett, Andrew történetéhez és ahhoz a címhez biztosan köze van.
-          És ki fenyeget, ha mindenki börtönben van? Megnéztem az adatbázisban. – Drew is kíváncsi.
-          Jame Alis. – mondta ki komolyan.

/Eric Saade/

*Az agytekervényeim egyfolytában kattogtak, természetesen a szeretteimet fogom védeni. Ugyanakkor magamat sem kellene belekevernem semmibe, akkor inkább öljenek meg. Abba biztosan nem mennének bele, a férfi arckifejezéséből látom, hogy blöfföl. Száz százalékig tudom, az egészet kitalálták jó előre, engem mindenképp ki akarnak használni a piszkos munka elvégezésére. Hitetlenül ráztam a fejem, a búra nélküli lámpa pislogni kezdett.
-          Ketyeg az óra Saade, én várom a válaszod.
-          Úgyis tudod, nem választhatok, valahogy rá leszek kényszerítve mindenképpen. – vigyorogni kezdett, rájött nem egy ostoba kis popsztárral van dolga – Miről lenne szó?
-          Ez a beszéd. – úgy tűnik nem az agyonverés hívei, ennek felettébb örülök – Jame Alis vagyok.
Mély levegőt vettem, valószínűleg nem az eredeti nevén mutatkozott be, bár ki tudja, amúgy se tudnám feldobni. Ellökte magát az asztaltól, megkerülte és a kanapén foglalt helyet.
-    Formaságok helyett inkább beszélj! Az én nevemmel amúgy is tisztában vagy. – fontam össze a karjaim, közben az asztallapon szétszórt papírokra néztem. A legtöbb a királyi palotában készült, mikor kisebb voltam a családommal elmentünk a látogatható részébe. Ezek a fotók már mást is ábrázoltak, amiket mi nem láthattunk a körbevezetés során. Szobákat, irodákat, folyosókat.
-          Az ajánlatom nem más, mint megszerezni azt a címet a palotából, amit te megakadályoztál, és arról a helyről, amit senki nem tud hol van, ellopni azt a tárgyat, amiről még én sem tudok semmit. Kacifántos mi? – nevetett fel kajánul, nekem meg összerándult a gyomrom.
-          Az. Ezt mind csak azért, ha esetleg elkapnak én legyek a hunyó. – közöltem nyugodt arccal a tényt.
-      Mondhatjuk úgy is akár. – emelkedett fel állásba – Ha elkapnak nem csak magad sodrod bajba, hanem minket is. Légy óvatos! Ne feled, akkor sem szabad köpnöd a zsaruknak. A családod biztonsága legyen az első. – ezt olyan rezzenéstelen arccal mondta el, mintha egy szál érzelme sem lenne. Próbáltam őt utánozni, de belülről szorított a mellkasom. Eszembe jutottak a kisebb testvéreim és a szüleim, akik mindent megtettek értünk.
-          Benne vagyok!
Megdörzsölte a tenyerét, az asztalhoz lépett, pár dolgot még elmondott az épülettel kapcsolatban, melyik szárnyban nem fontos keresni. Végül utamra engedett a kis ajtón keresztül. Gyors távozásom közben tárcsáztam. Azon kezdtem agyalni, miért nem küldtek velem valami embert, aki majd felügyel. Attól tartok ezt mind a hátam mögött intézik.*

-          Te jó ég. És most mi lesz? – emelte a szája elé a kezét Olivia, óvatosan a másik srác felé pillantott.
-          Nem merem feljelenteni őket, a családom a tét, mint mondtam. Megteszem, amit kérnek, valahogy csak meg tudjuk szerezni a címet. – bár még nem tudom hogyan is csinálhatnám, hogy ne kapjanak el.
-          Valahogy bizto… - kezdte Oliv rosszallóan, de már nem fejezte be, mindannyian Andrewt kémleltük.
-          Oliv én aggódom érted. Már megbocsáss Eric, ez nem ellened irányul. Csak a lányok érdekében szólok közbe.
-          Értem én Andrew. De ki vagy te, aki ebbe csak úgy beleszól? – látszólag nem fejezte be, de ki kellett használnom az időt, hogy közbevághassak – Valahonnan azonban muszáj segítséget szereznem. Rajtatok kívül nem tud az egészről senki, ez jobb lenne, ha így maradna. Szerintem a lányokról is tudnak, nem szeretném, ha ők is a fenyegetések tárgyai lennének. Álljatok mellém, kérlek.
-          Természetesen igyekszünk. – bólintott félénken a barna hajú lány, Calvina mellette óvatosan helyeselt.
-          Oliv beszélhetnénk négyszemközt? – vonta félre a pult mögé a volt FBI ügynök. Szimpatikus a határozottsága, de nagyon nem szeretném, ha keresztbe tenne nekem.
Pár pillanatig olyan volt mintha mutogatva érvelnének egymásnak. Aztán a pasi bólintott, végigsimított a vállán, és visszasétáltak a körünkbe. Valóban nagyon ismerhetik egymást. Le kellene szoknom a cinizmusról, de egyszerűen ez velem jár. 

/Olivia Hastings/

A legnagyobb szerencsénk a mai napon, hogy szikrázóan süt a nap a tavaszi idő ellenére. Így nem tűnik furcsának a teljesen az arcunkba húzott baseball sapka, valamint a sötét napszemüvegek. Ha már a felismerhetetlenségnél tartunk a kezünkben fényképezőgépekkel sétáltunk végig a svéd királyi palota kertjén, követve leghátul a kisebb tömeget. Nem csak úgy éreztem magam, mint egy rossz turista, de jelen pillanatban az is voltam az emberek számára. Ez a mai nap utolsó körbevezetése, késő délután lévén. Eric, Calvina és én szótlanul lépkedtünk egymás mellett, az idegenvezető bosszantó hangját hallgatva. Néha egymásra pillantottunk, de engem lefoglalt az udvar látványa. Emlékszem a képekre a kis könyvemből, amit általános óta előszeretettel lapozgattam. A hatalmas zöld terület a széles sétány mentén. Tökéletesen nyírt gyeppel és bokrokkal fogadott. Tavasz lévén rengeteg színes virág is virított az ágyásokban. Azonban tudtam, nemsokára véget ér a nyugodt kalauzolás. Lassan beértünk az épület előtti lépcsősorhoz. Nem szándékoztam megszámolni a fokokat, de rengeteg volt belőlük. Felpillantva menet közben kissé ódon, ugyanakkor csodás épület tárult elém. A maga vajszínű és fehér falaival, boltozataival. Tudtában vagyok, hogy itt még laknak, és nem is akárkik. Nagyot nyeltem, inkább erre nem is mertem gondolni. Felérve a tetejére a szívem már ki akart ugrani a helyéről, de nem is inkább a kifulladás miatt, hanem a nyomás miatt, ami rajtunk volt. Összenéztünk a másik két társammal, majd mikor mi következtünk beléptünk az ajtón. Egyetlen biztonsági őrt pillantottunk meg rögtön az első kanyarban, a hatalmas előcsarnokban. Lassan haladt a tömeg előttünk, így Saade-nak volt ideje tanulmányozni a terepet. Amikor kiestünk az őr látószögéből, már csak kamerák figyeltek bennünket. Magamban abban reménykedtem, hogy a palota többi részében ritkábbak lesznek a térfigyelők. Amíg mindenki nekiállt fényképezni, mi is elővettük a gépünk, és megjátszottuk az érdeklődő embereket. Így jutottunk közelebb a mellékhelységekhez, és nem túl feltűnően beszállingóztunk. Én léptem be utoljára, becsuktam magam mögött az ajtót és nekitámaszkodtam. A többiek körülnéztek nincs-e bent senki. Tiszta volt a terep.
-          Mi a fenének csináljuk ezt? Kezdek elbizonytalanodni. Ez már bűncselekmény. – piszkáltam a körmeim, bőven rossz idegi állapotban voltam.
-          Nincs más választás.
-          Ha már ennyire benne vagyok miattatok, csináljuk végig Eric-ért. – csattant fel viszonylag halkan az olasz lány, nem akart feltűnést kelteni – Meg kíváncsi vagyok, miért lehet ez a nagy felhajtás.
-          Az engem is érdekelne. – löktem el magam az ajtótól, Eric is bólintott.
-          Vajon hova vezethet az a cím? El kell majd mennünk oda is. – elemezte a helyzetet a magas srác. Most, hogy közelebb áll hozzám vettem észre, körülbelül fél fejjel magasabb nálam.
-          Lehet, jobb lenne nem tudni. – dünnyögtem az orrom alatt a tükörbe nézve a napszemüveg mögül.
-          Ne mondd, téged, egy cseppet sem érdekel? – mosolygott halványan Landry, viszonoztam a gesztusát.
-          De igen! Már mondtam az előbb, csak nagyon könnyen megbánhatjuk az egészet. – próbáltam meggyőzni őket a helyzet súlyosságáról, ők nem tudják, hogy Andrew-n kívül van más FBI-os befolyásoltságom is.
A svéd szupersztár figyelte a mozdulataim a tükörben, ott pillantottam vissza rá. Halványan mosolygott az előbbi mondatomon, de mellette egyikünknek sem volt jó kedve. Megráztam a fejem, elfordultam a tükörtől egyenesen feléje. Az mutatóujjammal a kemény mellkasának böktem.
-          Fejezd be ezt a vigyorgást, te felfuvalkodott majom! Lehet, hogy te örülsz egy ilyen szituációnak, miszerint két lánnyal keverted magad bajba, de ez nekünk nem akkora buli. – meglepődött, de elviselte a korholást, mellettem Calvina szótlanul bólintgatott – Az egészről te tehetsz, mert te vittél fel a lakásodba este, pedig haza tudtam volna menni. És Calvinat is te invitáltad a házatokba az eset előtt. Ha ezeket nem teszed, most nyugodtan élhetnénk a boldog életünket, amiért idejöttünk Svédországba.
-          Elhiheted, ez nekem sem buli! Még mindig nagyszájú vagy Olivia. Az egy dolog, itt nem vagyok a főnököd, de úgy érzem ettől függetlenül barátok sem lettünk. Nem is kell annak lennünk. Intézzük el, amit el kell, és hagyjuk békén egymást. – ráncolta a szemöldökét idegesen, én pedig rábólintottam.
-          Az utolsó az egyetlen értelmes mondatod, amit megismerkedésünk óta kiejtettél. – azt hiszem kezdek túl messzire menni, de ezt már nem vonhatom vissza.
-          Nem hiszem el, hogy ilyen kis kezdő kioktat! – mi? Hogy én kezdő? Mindjárt mondok én neki valamit.
-          Srácok, hahó! Ne álljatok neki kiabálni, mert a végén kiszúrnak. Szerintem már elindultak a következő kiállítási részhez. Nyugodjatok le, nem érdemes veszekedni. – állt közénk a lány, kissé bizonytalanul. Még pont időben, mielőtt olyat mondtam volna, amit igazán nem akarnék. – Lassan készülhetünk.
Mindketten lenyugodtunk, most kezdtem igazán érezni, hogy kimelegedtem. Megmostam a kezem hideg vízzel, majd megtöröltem. A többiek is így tettek, végül a "bunkók királya" Saade megkerült, kikukucskált az ajtót résnyire nyitva. Csalódtam, azt hittem elkezdett közöttünk lenni egy normális viszony. Ez valahogy nem olyan. Mondjuk sokat dob a latban a helyzetünk is, de nem hiszem, hogy mi valaha is barátok lehetnénk, vagy tudnánk normálisan együtt dolgozni.
Időközben felegyenesedett, óvatosan kilépett a folyosóra. Mázlinkra az őr is eltűnt a tömeggel együtt, de mielőtt kiléptünk volna teljesen, körbekémleltünk. Elővettem a kis térképet, amit kaptunk a bejáratnál és megnéztem. Lassan elindultunk egy másik folyosó felé, a lehető leghalkabban caplattunk a cipőinkben. Az út kanyarodott, mi azonban élesen a falnak támaszkodtunk. A srác óvatosan kinézett, majd visszahúzta a fejét. Némán mutogatott, ezek szerint kamerákat látott. Pontosan erről beszélt nekünk Andrew is.

*Drew félrevont a konyha másik felébe, amin picit meglepődtem. Sanda pillantást vetettem rá, ő viszont komoly arccal sétált mellettem. Megállva azonnal szembe fordult velem és belekezdett a mondanivalójába.
-         Jól gondold meg Oliv, ha most belemész, nem tudsz majd kiszállni. Nem engedhetem, hogy hülyeséget csinálj. – barna szemei áthatottak a bőrömön is. Kezdtem csöppet zavarban lenni.
-          Már így is bőven benne vagyok. Hallottam Eric történetét, nem mondom el senkinek. Ezzel is bűntárs vagyok.
-          Sajnos igen. – gondolkozott, a homlokát ráncolta. Ez jól áll neki.
-          Téged sem szeretnélek belerángatni, de egy hangyányit segíthetnél. – mosolyogtam halványan.
-         Figyelj, már nekem is mindegy. Engedély nélkül mentem fel az FBI oldalára. – óvatos vigyor húzódott az arcunkra – Különben is, ha nem kérnél, akkor is segítenék, amíg csak kell. – végighúzta a kezét a vállamtól a csuklómig. Szememmel követtem a mozdulatot, közben jóleső megnyugvás járt át.
Zavartalanul figyeltem, aztán elfordultam és visszamentem a többiekhez. Mindketten helyett foglaltunk, én Saade szemébe nézetem.
-      Jól van, segítünk. Hogy csináljuk? – látszott rajta a megkönnyebbülés, kisebb sóhaj hagyta el az ajkát.
-         Turistának álcázva magunkat bejuthatunk a királyi palotába. Utána már csak az őrt és a kamerákat kell elkerülni. – magyarázta a sztár.
-          A második fele lesz nehéz. – mondta szinte egyszerre Calvina és Andrew.
-    Végül is egyszerűen kijátszhatóak. – kezdett agyalni a volt ügynök – Viszont utána nem jöhetünk vissza, azonnal tovább kell menni a címhez. Kelleni fog egy autó is, és viszem a laptopom. Az lenne a legjobb, ha ti mennétek a palotába – mutatott egyszerre valamennyiünkre – én pedig utánatok megyek az autóval. Összeszedek minden fontos dolgot. Majd ott találkozunk, a kamerákat pedig bízzátok ide.*

Remélem Drew időben megérkezik, mert ha nem, komoly problémánk is lehet belőle. Nem állhatunk itt örökké, ha valaki jön, olyan könnyen lebukunk, mint a pinty. Saade nem várt tovább, fogta magát, kilépett a kanyarból, egyenesen a folyosó legszélére. Erre a mozdulatra felszisszentünk.

4 megjegyzés:

  1. Egyszerűen szuper rész lett! Kíváncsi vagyok, hogy meg bírják e szerezni a címet, szóval léci hamar hozd a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.:)
      A következőre sajnos sokat kellett várni, de szerintem megéri! Nem akarok árulkodni, de bőven lesz benne izgalom..:)
      Köszönöm, hogy írtál nekem.:)

      Törlés
  2. Szia Drága! :)
    Már nagyon vártam a részt, de mint mindig, megérte!
    Most sokkal tisztábban látok, és valóban választ kaptam az össze eddigi kérdésemre! Kövezzetek meg, de a bűnöző még mindig tetszik, nem tehetek róla, szeretem a rossz fiúkat, Saadét meg jelenleg utálom, szóval barátom, aki az ő ellensége.. de ha a lányokat bántja, szét rúgom a seggét! :D
    Andrew nagyon szimpatikus, nagy segítségére lehet a három jómadárnak, kíváncsian várom, hogy tudja támogatni őket, és neki esik-e valami bántódása ebből.
    Végre megint összekapott Oliv és Saade.. hát ezeket én iszonyatosan élvezem, az olasz lánynak meg valószínű több esze van, mint a kettőnek együtt, de bolondoknak áll a világ! :)
    Királyi palotába nem hinném, hogy csak úgy őrizetlenül hagynak egy ilyen fontos címet. Valószínűleg nem a turistaútvonalon helyezték el, szóval kíváncsian várom a folytatást! :)
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh hát szia.:)
      Sajnálom, sietek vele, ahogy tudok. De nagyon örülök, ha megéri a várakozást szerinted.:D
      Hát valóban helyes egy rosszfiú ez a Jame, de majd meglátjuk később mi lesz róla a véleményed, hisz sosem lehet tudni.;) A következő fejezetekben megtudod majd, mi lesz Andrew-al. Mennyi és milyen mértékű szerepet kap.
      Hát ez köztük örök ellentét, szóval nem lehet tudni éppen mikor milyen kedvük van.:) olykor vicces ez. Az olasz lány pedig, hát nincs több esze, csak nem ismerik még annyira egymást.:D
      Hát fontos címet nem tesznek ki a kirakatba, ez egyértelmű, de azt sem tudják, hogy milyen befolyásoltsággal akarják megszerezni.:D Nemsokára olvashatod a következő részt.:)
      Köszönöm, hogy írtál nekem, mint mindig.♥

      Törlés