Tudom, tudom. Megint késtem, pedig már az előzőekben úgy oda voltam, attól, hogy időben jöttem a résszel. Szeretnék tőletek elnézést kérni. Meghoztam a hetedik fejezetet, remélem meg lesztek vele elégedve. Igyekeztem a lehető legvisszaadhatóbban leírni minden részletet. Lesznek benne szemszögváltások is.:)
Az előző fejezet hozzászólásaira, már válaszoltam /igen arra sikerült időben/, mindenkinek nagyon köszönöm.♥ Még várok új arcokat, szeretném megtudni a véleményeteket erről a kis történetről. Segítsetek nekem pozitívan hozzáállni, mert szívesen írom nektek.:) Osszátok meg velem a véleményeteket!
Nem is maradt más hátra, nem szeretem sokáig húzni az időt: Kellemes olvasást kívánok.
A késő délutánban a nap próbálkozott még a vékony felhőréteg
mögött. Forgalom szinte nem volt, a járdákon sem láttunk túl sok embert. Megálltunk
az utca bejáratánál a kanyarban. Türelmetlennek éreztem magam, kapkodtam a
levegőt. Mostanra az agyamban motoszkált egy összeesküvés elmélet, miszerint ez
csak csapda és oda akarnak csalni bennünket. Ezt a bogarat Andrew ültette a
fülembe, sőt közölte velünk, mindenképpen elkísér minket. Ennek valóban örülök,
a közelében biztonságban érzem magam. Rápillantva gyanakvó tekintetbe ütköztem,
ami egy pillanatra megenyhült, el is mosolyodott. Calvina inkább türelmetlennek
látszott, ő szerette volna a legjobban tudni, most mi is lesz. Összehúztam
magamon a ballonkabátom, és visszafordultam az út felé. Legalább negyed órát
vártunk, mire valami mozgást észleltünk. Először csak egy test körvonalát
láttuk, majd kirajzolódtak Eric vonásai a napsütésben. Viszonylag gyors
léptekkel közeledett, mivel egyedül volt megnyugodtam. Aztán észrevettem a
hatalmas, csúnya monoklit a szeme alatt. A szívem gyorsabban vert, mint eddig,
amikor elém ért átöleltem a vállát. Ez mindössze pár pillanat lehetett, mert
azonnal ellöktem magam mellől és morcos tekintetet vetettem rá. Mindenki mással
együtt. Saade csak meglepetten nézett, néha Drew-ra pillantott. Kedvem lett
volna behúzni neki még egyet, de ezt megpróbáltam magamban elfojtani. Evans
gyorsabban kapcsolt, a kezét a sztár felé nyújtotta. Én még mindig nem tértem
vissza a gondolataimból.
-
Andrew Evans vagyok. – mutatkozott be, Eric is
elárulta a nevét, a hangja rekedtes volt. Hunyorogva bámulta magával szemben a
srácot.
-
Igen Eric, Ő itt az, aki egy szó nélkül segített
nekem abban, hogy megtaláljunk. Sőt sokat kockáztatott. – mondtam neki gúnyosan
– Hogyan rángathattál be ebbe?
-
Ki ez a fickó? Talán egy titkos ügynök? – húzta
fel a szemöldökét az énekes, a cinizmus csak úgy sugárzott a mondanivalójából,
amit inkább nekem címezett. Egy hang megelőzött a válasszal, a kezemet azonban
fenyegetően felemeltem már.
-
Igen, valami olyasmi. Egy volt FBI ügynök. –
közölte Drew ugyanabban a hangnemben. Calvinara vezettem a szemeim, a fejét
fogva nézte a fiúkat.
-
Hagyjuk abba, ezzel nem megyünk semmire. – a
szemem a volt ügynökre szegeztem – Ha nem zavarunk bemehetnénk a házba és
megbeszélhetnénk ott is.
Egy fejbólintást kaptam válaszul, teljesen meg voltam vele
elégedve. Elindultunk vissza a ház felé, hamar a konyhába vettük az irányt.
Leültünk az étkezőasztalhoz, a csendet az olasz lány törte meg.
-
Nem bírom már, megmondanátok, mi folyik itt?
Megvertek kicsit és most mehetsz? Tényleg ilyen egyszerű lenne? – kelt ki
magából teljesen. A kérdés is a fején találta a szöget, már én is meg akartam érdeklődni, ez hogy lehet. Biztosan van valami hátulütője.
-
Szóval – köszörülte meg a torkát, az ideges
arckifejezése mindent elárult – Sajnálom, hogy belekevertelek titeket.
Komolyan. Most azonban nagyobb bajban vagyok, mint képzeltem.
-
Mert? – kérdezte ingerülten Landry. Saade nagyot
nyelt, végignézett rajtunk.
-
Oliv, neked meséltem a családomról. Engem
valóban velük fenyegetnek, viszont, ha megteszem, amit akarnak, akkor békén
hagynak minket. Elvileg.
-
Mégis mit? – a torkomban gombóc keletkezett,
Andrew történetéhez és ahhoz a címhez biztosan köze van.
-
És ki fenyeget, ha mindenki börtönben van?
Megnéztem az adatbázisban. – Drew is kíváncsi.
-
Jame Alis. – mondta ki komolyan.
/Eric Saade/
*Az agytekervényeim egyfolytában kattogtak, természetesen a
szeretteimet fogom védeni. Ugyanakkor magamat sem kellene belekevernem semmibe,
akkor inkább öljenek meg. Abba biztosan nem mennének bele, a férfi
arckifejezéséből látom, hogy blöfföl. Száz százalékig tudom, az egészet
kitalálták jó előre, engem mindenképp ki akarnak használni a piszkos munka
elvégezésére. Hitetlenül ráztam a fejem, a búra nélküli lámpa pislogni kezdett.
-
Ketyeg az óra Saade, én várom a válaszod.
-
Úgyis tudod, nem választhatok, valahogy rá
leszek kényszerítve mindenképpen. – vigyorogni kezdett, rájött nem egy ostoba
kis popsztárral van dolga – Miről lenne szó?
-
Ez a beszéd. – úgy tűnik nem az agyonverés
hívei, ennek felettébb örülök – Jame Alis vagyok.
Mély levegőt vettem, valószínűleg nem az eredeti nevén
mutatkozott be, bár ki tudja, amúgy se tudnám feldobni. Ellökte magát az
asztaltól, megkerülte és a kanapén foglalt helyet.
- Formaságok helyett inkább beszélj! Az én
nevemmel amúgy is tisztában vagy. – fontam össze a karjaim, közben az
asztallapon szétszórt papírokra néztem. A legtöbb a királyi palotában készült,
mikor kisebb voltam a családommal elmentünk a látogatható részébe. Ezek a fotók
már mást is ábrázoltak, amiket mi nem láthattunk a körbevezetés során.
Szobákat, irodákat, folyosókat.
-
Az ajánlatom nem más, mint megszerezni azt a
címet a palotából, amit te megakadályoztál, és arról a helyről, amit senki nem
tud hol van, ellopni azt a tárgyat, amiről még én sem tudok semmit. Kacifántos
mi? – nevetett fel kajánul, nekem meg összerándult a gyomrom.
-
Az. Ezt mind csak azért, ha esetleg elkapnak én
legyek a hunyó. – közöltem nyugodt arccal a tényt.
- Mondhatjuk úgy is akár. – emelkedett fel állásba
– Ha elkapnak nem csak magad sodrod bajba, hanem minket is. Légy óvatos! Ne
feled, akkor sem szabad köpnöd a zsaruknak. A családod biztonsága legyen az
első. – ezt olyan rezzenéstelen arccal mondta el, mintha egy szál érzelme sem
lenne. Próbáltam őt utánozni, de belülről szorított a mellkasom. Eszembe
jutottak a kisebb testvéreim és a szüleim, akik mindent megtettek értünk.
-
Benne vagyok!
Megdörzsölte a tenyerét, az asztalhoz lépett, pár dolgot még
elmondott az épülettel kapcsolatban, melyik szárnyban nem fontos keresni. Végül
utamra engedett a kis ajtón keresztül. Gyors távozásom közben tárcsáztam. Azon
kezdtem agyalni, miért nem küldtek velem valami embert, aki majd felügyel. Attól
tartok ezt mind a hátam mögött intézik.*
-
Te jó ég. És most mi lesz? – emelte a szája elé
a kezét Olivia, óvatosan a másik srác felé pillantott.
-
Nem merem feljelenteni őket, a családom a tét,
mint mondtam. Megteszem, amit kérnek, valahogy csak meg tudjuk szerezni a
címet. – bár még nem tudom hogyan is csinálhatnám, hogy ne kapjanak el.
-
Valahogy bizto… - kezdte Oliv rosszallóan, de
már nem fejezte be, mindannyian Andrewt kémleltük.
-
Oliv én aggódom érted. Már megbocsáss Eric, ez
nem ellened irányul. Csak a lányok érdekében szólok közbe.
-
Értem én Andrew. De ki vagy te, aki ebbe csak
úgy beleszól? – látszólag nem fejezte be, de ki kellett használnom az időt,
hogy közbevághassak – Valahonnan azonban muszáj segítséget szereznem. Rajtatok
kívül nem tud az egészről senki, ez jobb lenne, ha így maradna. Szerintem a
lányokról is tudnak, nem szeretném, ha ők is a fenyegetések tárgyai lennének. Álljatok
mellém, kérlek.
-
Természetesen igyekszünk. – bólintott félénken a
barna hajú lány, Calvina mellette óvatosan helyeselt.
-
Oliv beszélhetnénk négyszemközt? – vonta félre a
pult mögé a volt FBI ügynök. Szimpatikus a határozottsága, de nagyon nem
szeretném, ha keresztbe tenne nekem.
Pár pillanatig olyan volt mintha mutogatva érvelnének
egymásnak. Aztán a pasi bólintott, végigsimított a vállán, és visszasétáltak a
körünkbe. Valóban nagyon ismerhetik egymást. Le kellene szoknom a cinizmusról,
de egyszerűen ez velem jár.
/Olivia Hastings/
A legnagyobb szerencsénk a mai napon, hogy szikrázóan süt a
nap a tavaszi idő ellenére. Így nem tűnik furcsának a teljesen az arcunkba
húzott baseball sapka, valamint a sötét napszemüvegek. Ha már a
felismerhetetlenségnél tartunk a kezünkben fényképezőgépekkel sétáltunk végig a
svéd királyi palota kertjén, követve leghátul a kisebb tömeget. Nem csak úgy
éreztem magam, mint egy rossz turista, de jelen pillanatban az is voltam az
emberek számára. Ez a mai nap utolsó körbevezetése, késő délután lévén. Eric,
Calvina és én szótlanul lépkedtünk egymás mellett, az idegenvezető bosszantó hangját
hallgatva. Néha egymásra pillantottunk, de engem lefoglalt az udvar látványa.
Emlékszem a képekre a kis könyvemből, amit általános óta előszeretettel
lapozgattam. A hatalmas zöld terület a széles sétány mentén. Tökéletesen nyírt
gyeppel és bokrokkal fogadott. Tavasz lévén rengeteg színes virág is virított
az ágyásokban. Azonban tudtam, nemsokára véget ér a nyugodt kalauzolás. Lassan
beértünk az épület előtti lépcsősorhoz. Nem szándékoztam megszámolni a fokokat, de
rengeteg volt belőlük. Felpillantva menet közben kissé ódon, ugyanakkor csodás
épület tárult elém. A maga vajszínű és fehér falaival, boltozataival. Tudtában
vagyok, hogy itt még laknak, és nem is akárkik. Nagyot nyeltem, inkább erre nem
is mertem gondolni. Felérve a tetejére a szívem már ki akart ugrani a helyéről,
de nem is inkább a kifulladás miatt, hanem a nyomás miatt, ami rajtunk volt.
Összenéztünk a másik két társammal, majd mikor mi következtünk beléptünk az
ajtón. Egyetlen biztonsági őrt pillantottunk meg rögtön az első kanyarban, a
hatalmas előcsarnokban. Lassan haladt a tömeg előttünk, így Saade-nak volt
ideje tanulmányozni a terepet. Amikor kiestünk az őr látószögéből, már csak
kamerák figyeltek bennünket. Magamban abban reménykedtem, hogy a palota többi
részében ritkábbak lesznek a térfigyelők. Amíg mindenki nekiállt fényképezni,
mi is elővettük a gépünk, és megjátszottuk az érdeklődő embereket. Így
jutottunk közelebb a mellékhelységekhez, és nem túl feltűnően beszállingóztunk.
Én léptem be utoljára, becsuktam magam mögött az ajtót és nekitámaszkodtam. A
többiek körülnéztek nincs-e bent senki. Tiszta volt a terep.
-
Mi a fenének csináljuk ezt? Kezdek
elbizonytalanodni. Ez már bűncselekmény. – piszkáltam a körmeim, bőven rossz
idegi állapotban voltam.
-
Nincs más választás.
-
Ha már ennyire benne vagyok miattatok, csináljuk
végig Eric-ért. – csattant fel viszonylag halkan az olasz lány, nem akart
feltűnést kelteni – Meg kíváncsi vagyok, miért lehet ez a nagy felhajtás.
-
Az engem is érdekelne. – löktem el magam az
ajtótól, Eric is bólintott.
-
Vajon hova vezethet az a cím? El kell majd
mennünk oda is. – elemezte a helyzetet a magas srác. Most, hogy közelebb áll
hozzám vettem észre, körülbelül fél fejjel magasabb nálam.
-
Lehet, jobb lenne nem tudni. – dünnyögtem az
orrom alatt a tükörbe nézve a napszemüveg mögül.
-
Ne mondd, téged, egy cseppet sem érdekel? –
mosolygott halványan Landry, viszonoztam a gesztusát.
-
De igen! Már mondtam az előbb, csak nagyon
könnyen megbánhatjuk az egészet. – próbáltam meggyőzni őket a helyzet
súlyosságáról, ők nem tudják, hogy Andrew-n kívül van más FBI-os befolyásoltságom
is.
A svéd szupersztár figyelte a mozdulataim a tükörben,
ott pillantottam vissza rá. Halványan mosolygott az előbbi mondatomon, de mellette
egyikünknek sem volt jó kedve. Megráztam a fejem, elfordultam a tükörtől
egyenesen feléje. Az mutatóujjammal a kemény mellkasának böktem.
-
Fejezd be ezt a vigyorgást, te felfuvalkodott
majom! Lehet, hogy te örülsz egy ilyen szituációnak, miszerint két lánnyal
keverted magad bajba, de ez nekünk nem akkora buli. – meglepődött, de elviselte
a korholást, mellettem Calvina szótlanul bólintgatott – Az egészről te tehetsz,
mert te vittél fel a lakásodba este, pedig haza tudtam volna menni. És Calvinat
is te invitáltad a házatokba az eset előtt. Ha ezeket nem teszed, most
nyugodtan élhetnénk a boldog életünket, amiért idejöttünk Svédországba.
-
Elhiheted, ez nekem sem buli! Még mindig
nagyszájú vagy Olivia. Az egy dolog, itt nem vagyok a főnököd, de úgy érzem
ettől függetlenül barátok sem lettünk. Nem is kell annak lennünk. Intézzük el,
amit el kell, és hagyjuk békén egymást. – ráncolta a szemöldökét idegesen, én
pedig rábólintottam.
- Az utolsó az egyetlen értelmes mondatod, amit
megismerkedésünk óta kiejtettél. – azt hiszem kezdek túl messzire menni, de ezt
már nem vonhatom vissza.
-
Nem hiszem el, hogy ilyen kis kezdő kioktat! –
mi? Hogy én kezdő? Mindjárt mondok én neki valamit.
-
Srácok, hahó! Ne álljatok neki kiabálni, mert a
végén kiszúrnak. Szerintem már elindultak a következő kiállítási részhez.
Nyugodjatok le, nem érdemes veszekedni. – állt közénk a lány, kissé
bizonytalanul. Még pont időben, mielőtt olyat mondtam volna, amit igazán nem
akarnék. – Lassan készülhetünk.
Mindketten lenyugodtunk, most kezdtem igazán érezni, hogy
kimelegedtem. Megmostam a kezem hideg vízzel, majd megtöröltem. A többiek is
így tettek, végül a "bunkók királya" Saade megkerült, kikukucskált
az ajtót résnyire nyitva. Csalódtam, azt hittem elkezdett közöttünk lenni egy
normális viszony. Ez valahogy nem olyan. Mondjuk sokat dob a latban a
helyzetünk is, de nem hiszem, hogy mi valaha is barátok lehetnénk, vagy tudnánk
normálisan együtt dolgozni.
Időközben felegyenesedett, óvatosan kilépett a folyosóra. Mázlinkra az őr is eltűnt a tömeggel együtt, de mielőtt kiléptünk volna teljesen, körbekémleltünk. Elővettem a kis térképet, amit kaptunk a bejáratnál és megnéztem. Lassan elindultunk egy másik folyosó felé, a lehető leghalkabban caplattunk a cipőinkben. Az út kanyarodott, mi azonban élesen a falnak támaszkodtunk. A srác óvatosan kinézett, majd visszahúzta a fejét. Némán mutogatott, ezek szerint kamerákat látott. Pontosan erről beszélt nekünk Andrew is.
Időközben felegyenesedett, óvatosan kilépett a folyosóra. Mázlinkra az őr is eltűnt a tömeggel együtt, de mielőtt kiléptünk volna teljesen, körbekémleltünk. Elővettem a kis térképet, amit kaptunk a bejáratnál és megnéztem. Lassan elindultunk egy másik folyosó felé, a lehető leghalkabban caplattunk a cipőinkben. Az út kanyarodott, mi azonban élesen a falnak támaszkodtunk. A srác óvatosan kinézett, majd visszahúzta a fejét. Némán mutogatott, ezek szerint kamerákat látott. Pontosan erről beszélt nekünk Andrew is.
*Drew félrevont a konyha másik felébe, amin picit meglepődtem.
Sanda pillantást vetettem rá, ő viszont komoly arccal sétált mellettem.
Megállva azonnal szembe fordult velem és belekezdett a mondanivalójába.
- Jól gondold meg Oliv, ha most belemész, nem
tudsz majd kiszállni. Nem engedhetem, hogy hülyeséget csinálj. – barna szemei
áthatottak a bőrömön is. Kezdtem csöppet zavarban lenni.
-
Már így is bőven benne vagyok. Hallottam Eric
történetét, nem mondom el senkinek. Ezzel is bűntárs vagyok.
-
Sajnos igen. – gondolkozott, a homlokát
ráncolta. Ez jól áll neki.
-
Téged sem szeretnélek belerángatni, de egy
hangyányit segíthetnél. – mosolyogtam halványan.
- Figyelj, már nekem is mindegy. Engedély nélkül
mentem fel az FBI oldalára. – óvatos vigyor húzódott az arcunkra – Különben is,
ha nem kérnél, akkor is segítenék, amíg csak kell. – végighúzta a kezét a
vállamtól a csuklómig. Szememmel követtem a mozdulatot, közben jóleső
megnyugvás járt át.
Zavartalanul figyeltem, aztán elfordultam és visszamentem a többiekhez.
Mindketten helyett foglaltunk, én Saade szemébe nézetem.
- Jól van, segítünk. Hogy csináljuk? – látszott rajta
a megkönnyebbülés, kisebb sóhaj hagyta el az ajkát.
- Turistának álcázva magunkat bejuthatunk a
királyi palotába. Utána már csak az őrt és a kamerákat kell elkerülni. –
magyarázta a sztár.
-
A második fele lesz nehéz. – mondta szinte
egyszerre Calvina és Andrew.
- Végül is egyszerűen kijátszhatóak. – kezdett
agyalni a volt ügynök – Viszont utána nem jöhetünk vissza, azonnal tovább kell
menni a címhez. Kelleni fog egy autó is, és viszem a laptopom. Az lenne a
legjobb, ha ti mennétek a palotába – mutatott egyszerre valamennyiünkre – én pedig
utánatok megyek az autóval. Összeszedek minden fontos dolgot. Majd ott találkozunk, a kamerákat pedig bízzátok ide.*
Remélem Drew időben megérkezik, mert ha nem, komoly
problémánk is lehet belőle. Nem állhatunk itt örökké, ha valaki jön, olyan
könnyen lebukunk, mint a pinty. Saade nem várt tovább, fogta magát, kilépett a
kanyarból, egyenesen a folyosó legszélére. Erre a mozdulatra felszisszentünk.
Egyszerűen szuper rész lett! Kíváncsi vagyok, hogy meg bírják e szerezni a címet, szóval léci hamar hozd a kövit!
VálaszTörlésSzia.:)
TörlésA következőre sajnos sokat kellett várni, de szerintem megéri! Nem akarok árulkodni, de bőven lesz benne izgalom..:)
Köszönöm, hogy írtál nekem.:)
Szia Drága! :)
VálaszTörlésMár nagyon vártam a részt, de mint mindig, megérte!
Most sokkal tisztábban látok, és valóban választ kaptam az össze eddigi kérdésemre! Kövezzetek meg, de a bűnöző még mindig tetszik, nem tehetek róla, szeretem a rossz fiúkat, Saadét meg jelenleg utálom, szóval barátom, aki az ő ellensége.. de ha a lányokat bántja, szét rúgom a seggét! :D
Andrew nagyon szimpatikus, nagy segítségére lehet a három jómadárnak, kíváncsian várom, hogy tudja támogatni őket, és neki esik-e valami bántódása ebből.
Végre megint összekapott Oliv és Saade.. hát ezeket én iszonyatosan élvezem, az olasz lánynak meg valószínű több esze van, mint a kettőnek együtt, de bolondoknak áll a világ! :)
Királyi palotába nem hinném, hogy csak úgy őrizetlenül hagynak egy ilyen fontos címet. Valószínűleg nem a turistaútvonalon helyezték el, szóval kíváncsian várom a folytatást! :)
Puszi Jenni
Oh hát szia.:)
TörlésSajnálom, sietek vele, ahogy tudok. De nagyon örülök, ha megéri a várakozást szerinted.:D
Hát valóban helyes egy rosszfiú ez a Jame, de majd meglátjuk később mi lesz róla a véleményed, hisz sosem lehet tudni.;) A következő fejezetekben megtudod majd, mi lesz Andrew-al. Mennyi és milyen mértékű szerepet kap.
Hát ez köztük örök ellentét, szóval nem lehet tudni éppen mikor milyen kedvük van.:) olykor vicces ez. Az olasz lány pedig, hát nincs több esze, csak nem ismerik még annyira egymást.:D
Hát fontos címet nem tesznek ki a kirakatba, ez egyértelmű, de azt sem tudják, hogy milyen befolyásoltsággal akarják megszerezni.:D Nemsokára olvashatod a következő részt.:)
Köszönöm, hogy írtál nekem, mint mindig.♥