12. fejezet ~ Élni az életet | Part 1 |

Megjöttem a következő fejezettel, őszintén kíváncsi leszek a véleményetekre, szóval várok bármilyen visszajelzést bárhol.;) A fejezet két részre van osztva, ezért is van part 1  és a következő majd a part 2 lesz. Köszönöm az előző kommentet és a pipákat, hálás vagyok értük. A hozzászólásra már válaszoltam.

Hát, csak egyet mondok végszóra:

Kellemes olvasást, drága olvasóim!

Enjoy The Ride

Felkaptam a fejem a kényelmes, puha párnáról, a hasamon pihent a könyvem. Becsuktam, odébb tettem, én pedig a hotel faliórájára szegeztem a pillantásom. Reggel hatóra harminc percet mutatott. Kipattantam az ágyból, mint akit ágyúból lőttek és magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy vörös alapon fekete mintás felsőt. Semmivel sem törődve magamhoz vettem a mobilom és már szaladtam is ki a folyosóra. Tudnom kell mi történt tegnap este, valamint mire jöttek rá a srácok, ha rájöttek egyáltalán valamire. Gyorsan megtettem a két szoba közötti távolságot és kopogtattam Saade ajtaján, mivel az volt közelebb. Vártam egy kicsit, de semmi mozgást nem észleltem. Kezdtem megijedni, mivel nem voltam biztos, hogy biztonságban megérkeztek. Kopogtattam még egyszer, ezzel nyugtatva magamat. Megint semmi. Kezdtem mélyeket lélegezni és bent tartani, mikor neszt hallottam és kattant a zár. Megkönnyebbülten kifújtam a levegőm. Az énekespacsirta fekete szettben, kócos hajjal állt előttem, a keretnek támaszkodott. Eléggé fáradtnak látszott. Álmos hangja teljesen másmilyen volt, mint amit eddig megszoktam.

-          Miért ébresztettél fel ilyen korán Olivia? – ráncolta a szemöldökét.

Megszólalni sem volt időm, mert valaki átkarolta a vállam és mellém állt. Ő kevésbé tűnt fáradtnak a társánál. Ráemeltem a tekintetem, Andrew pedig csak mosolygott rám. Nem értettem az énekes mitől nyúzott ennyire.

-          Azt reméltem elmondjátok mi történt tegnap este. Mit figyeltetek meg? – vezettem a tekintetemet a két személy között ide-oda.

-          Persze, elmondjuk. Menj, szedd össze Calvinat, addig legalább Eric is megtalálja a valós énjét. – vigyorgott a volt ügynök, én pedig bólintás után elindultam a másik irányba. Ketten pedig bementek az álomszuszék szobájába.

Pár lépéssel megérkeztem a lifttel szembeni bejárathoz. Felemeltem a kezem és kopogtattam, úgy gondoltam benyithatok Calvina szobájába. Beléptem, az ajtót becsuktam magam mögött. Visszafordultam, az ágy széttúrva, de a lányt nem láttam. Köszöntem és szólongattam, de semmi válasz nem érkezett. Kinéztem a teraszra, nem volt ott. Gondoltam biztosan a fürdőszobában van. Addig körülnéztem kicsit a helyiségben. Az ágyra volt dobva a mobilja és egy köteg papír. A számítógépét nem láttam, talán eltette a családjával való beszélgetés után. Nemsokára nyílt a fürdőszoba felé vezető ajtó, meglepetten nézett rám.

-          Teljesen abban a hitben voltam, hogy ma sokáig alszunk. – nevetett, majd közelebb jött hozzám.

-          Én voltam ma reggel ennyire kíváncsi, már a többieket is kiugrasztottam a paplan alól. – mosolyogtam vissza – Gyere menjünk, a fiúk már várnak.

Visszamentünk oda, ahonnan én indultam nemrég. Most csak egyet kopogtattam, utána beléptünk. A másik két személy már a kanapénál ült, majdnem úgy, mint tegnap este mielőtt elindultak. Landry helyet foglalt az ülőgarnitúrán a srácok mellett, én azonban nem tudtam leülni. Sokkal izgatottabbnak éreztem magam, az eremben a vérlemezkék már szinte versenyt futottak egymással. Belekezdtek a mesélésbe, a kanapé támláját szorítottam és nekitámasztottam a súlyom. Elmondták mit észleltek pontosan, hol mennyi őr van. Még Drew feljegyzései t is átnéztük. Nagyon furcsa ez az egész számomra. Szeretnék tanácsot kérni édesapámtól, de nem tehetem.

-          Miután visszaértünk ide a hotelba, Andrew megpróbált rájönni mi ez az épület. Felment az FBI szerverére. – jaj ne, már megint. Ha egyszer ezért elkapják biztosan hatalmas büntetésben lesz része.

-          Drew, ne csináld többet, kérlek. – néztem rá könyörgő tekintettel, a többiek szintén egyetértettek velem, láttam az arcukon. Megbánhatja, és nem utolsósorban növeli a lebukásunk esélyeit.

-          Megértettem Oliv. – küldött felém biztató mosolyt, végül kis hatásszünet után folytatta komoly arckifejezéssel – Szóval, amit tegnap este megtudtam a szerveren nem sok, de kielégítő. Az épület állami tulajdonban van, ezért a nagy őrzés. Igazság szerint itt tervrajzokat készítenek az alkalmazottak. Ezen felül azonban nem lehet megtudni róla mást. Valószínűleg minden témában gyártják őket. Szóval újabb kérdéseket vet fel az ügy.

-          Mint például azt, miért van egy tervrajzkészítő cég vagy micsoda címe a svéd királyi palotában úgymond eldugva? – jegyezte meg Saade, az amúgy is mindenki fejében lévő kérdést.

-          Vagy honnan kellene tudnunk melyik tervrajzra van szükségük a megbízóknak? – rajzoltam macskakörmöket a levegőben az utolsó szavam közben.

-          Az aggasztóbb, hogy maga Alis sincs tisztában vele, mi lenne ez a dolog. – hajtotta le a laptop tetejét idő közben az ügynök.

-          Akkor most mi a terv? – nyafogó hangot vett fel az olasz lány.

Eric és Andrew összehúzták a szemöldöküket, majd egymásra pillantottak. Olyan volt mintha szavak nélkül vitatkoztak volna. Az olasz lány elmélyülten figyelte őket. Én mindent megadtam volna, hogy tudjam, mi folyik itt. Végül a sztárunk gyorsan megszólalt, még mielőtt Drew-nak lett volna alkalma.

-          Még semmi! – határozott kézmozdulat követte – Előtte még eltöltöm ezt a hetet itt.

-          Nem kellene szórakozni ezekkel. – hisztizik még Calvina, ami már kezd irritálni.

-          Figyelj, ennek az akciónak csak akkor van értelme, ha mindannyian benne vagyunk. Legfőképp Saade. Ő azt mondja nem, akkor nincs mit tenni, mint várni. – rázza hitetlenül a fejét Andrew.

Eric biztosan nem adja fel a tervét, miszerint kielvezi ezt a hetet Amerikában, szóval ennyi. Már beletörődtem, bár nem értek vele egyet. Jobb lenne, ha Landry is felfogná.

-          Mit akarsz most kezdeni?

-          Elmegyünk városnézésre. – vigyorgott önelégülten.

Most figyeltem a művészünkre és valóban összeszedte magát abban a tíz percben míg elmentem egy órával ezelőtt. Rövid farmert és sötétkék pólót viselt. A fejét kalap takarta, míg a volt FBI-os hosszú nadrágban és fehér pólóban díszelgett.  Az olasz kantáros farmere a vállát ívelte át, alatta citromsárga topot viselt. Mind nyáriasan voltunk így indulhattunk is. Betódultunk a liftbe, lementünk az előcsarnokig és átvágtunk rajta az üveg bejáratig. A napfény hirtelen tűzként égette a bőröm, a szemem is zavarta, de hamar hozzászoktam. Nem a fekete autóhoz mentünk, gyalog indultunk el. Pár percig figyeltük a forgalmas utcákat, amint közeledtünk az egyik dombhoz. Megtaláltuk az egyik itteni nevezetesség, a siklófelvonó megállóját. Meglestem a menetrendet, pár perc volt azt érkezéséig. Míg vártunk sok jó poént elsütöttünk, remek hangulat alakult ki. Talán mégsem volt rossz ötlet. A jármű megállt előttünk, mi mind feltömörödtünk rá. Nehéz volt elférni, de összehúztuk magunkat. Könnyű lenne elhinni, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Ugyanakkor nem voltam biztos abban, mi jónak számítunk-e. Elhessegettem a gondolatot és inkább az utazást próbáltam élvezni. Pár megállóval arrébb szálltunk le, mert egy néni figyelmeztetett bennünket, ha az Union Square-hez szeretnénk menni, itt kell leszállnunk. Megfogadtuk a tanácsát. Az út túloldalán már meg is pillantottuk a bevásárló negyedet. A rengeteg ember, a modern sétány és a hatalmas szobor látványa csodálattal töltött el. A többiek is szinte tátott szájjal nézegették az elképesztő látképet. Szinte az összes üzletbe benéztünk, néhol vásároltunk is valamit. Fantasztikus érzés volt kicsit felszabadulni, élni a saját életünk. Már értem Saade felfogását, csak szeretné minél normálisabban élni az életét, még ilyen körülmények között is. Ez a hely egy egész napos program, nem is lehetne betervezni mellé semmit. Délután öt felé már holt fáradtan éreztem magam, mindenki kezében volt valami bevásárló tasak. Ugyanakkor felszabadultabbnak éreztem magunkat.

-          Üljünk be valahova kajálni, mert kilyukad a gyomrom. – ajánlotta Andrew, egyetértettünk vele.

Az első éttermet, amit megláttunk megcéloztuk valami ehető reményében. Lepakoltunk és a sarokban egy négyes asztalt foglaltunk el. A két srác körém ült, Calvina velem szembe került. Hamarosan egy kedves pincér vette fel a rendelésünk, nem sokkal később pedig hozta az italainkat. Mielőtt belekortyoltam volna a gyümölcslevembe koccintottunk a mai napra. Eric letette a poharát, s bocsánatot kérve elsietett. A volt ügynök felém fordult, végigsimított a vállamon. A szám szélét rágtam, inkább ne tegye ezt. A kézfeje megállapodott az enyémen, Landry pedig minden mozdulatunkat figyelte. Óvatosan elhúztam a kezem, de valami mosolyfélét próbáltam magamra erőltetni.

-          Ne haragudj Andrew, de ez nem működne. – nem szeretném megsérteni, fogalmam sincs hogyan utasítsam vissza.

Akartam volna mondani még valamit, de jobbnak látom mentegetőzés nélkül elintézni. Mondhatnék sablonszövegeket, de nem lenne helyénvaló. Most végképp nem szeretnék barátot. Lassan helyesel, miszerint felfogta és eltárolta. Nem lett szomorú és én sem. Biztosan nem esett jól neki, de nem adta jelét, az arcáról sem voltam képes semmit olvasni. Nem szeretnék vele együtt lenni. Ő a legjobb barátom és talán a legrégibb is. Közben visszatért a másik srác, majd az ételünk is elénk került. Jóízűen nekiesünk a szépen tálalt ennivalónak, ami igazán finom volt. Miután befejeztük az érkezést az énekes állta a számlát.

A szálloda felé is a kis villanyjárművel mentünk. Ismét felzsúfolódva tettük meg a negyedórás utat. Leszállás után gyaloglás közben elhaladtunk egy kisbolt mellett. Eric besietett, mi kíváncsian vártuk mit vesz. Kijött, de a zacskó nem volt átlátszó, így nem jöttünk rá mi van benne.

-          Mi az? – emelte meg a hangját a kíváncsi Calvina.

-          Egy üveg jókedv. – felelte a barna hajú srác.

Mindenki Saade erkélyére telepedett a kerti bútorokra. Sötét fából készült karosszékekben ültünk, egy kisebb asztal körül. Kis poharak voltak előttünk, s középen az üveg whisky. Poharainkba került két-két ujjnyi, mi pedig kártyázni kezdtünk. A nap már majdnem lement, az ég kezdett szürkülni, néhol azonban még narancssárga foltok voltak. Sötétedés után legalább másfél órát játszottunk, addigra az alkohol is munkált bennünk. Később a játékot félretettük, beszélgetni kezdtünk. A téma valahogy mindig visszaterelődött az ittlétünk okára, de próbáltuk megkerülni.

-          Jelenleg mitől féltek a legjobban? – nézett végig rajtunk a popsztár.

-          A börtöntől. – válaszol szokásával ellentétben csendesen Landry. Utána a tekintetek rám szegeződnek.

-          Csalódást okozom a családomnak. – mormogom halkan, visszatartok egy könnycseppet.

-          Én attól, hogy kudarcot vallunk. – hajtja le a szemét Drew. Most mind a kérdező felé fordultunk, ő azonban hosszan elgondolkozik.

-          Eddig azt hittem az a legnagyobb félelmem, ha elesek a színpadon tánc közben és mindenki kiröhög. Most az, ha elvesztem a családom. – nagyon őszinte volt velünk, amire nem számítottam – Ami, már félig megtörtént.

Egy pillanatig csendben ültünk, végül felemeltem a fejem, az olasz lány a kezében tartotta a poharát.

-          A félelmekre! – emelte kicsit feljebb, majd követtük a példát és felhörpintettük a rövid italt.

A volt ügynök telefonja megrezzent, felállt és jó éjszakát kívánt, ezzel utalva arra, már nem tér vissza az asztalhoz. Bólintottunk, mi is elköszöntünk. Hátrahajtva a fejem felnéztem a csillagos égre, gyönyörű volt. Pár pillanatig bámultam, míg félbe nem szakítottak.

-          Ugye nem haragszol, hogy téged is belerángattalak, holott az első igazi napodat töltötted Stockholmban? – érdeklődött gyengéden Eric, talán az ital az érzelgős oldalát hozza ki.

Fogtam magam és felálltam. Az erkély korlátjának támaszkodtam, aztán ismét az eget fürkésztem. Fél füllel a beszélgetésre figyeltem.

-          Nem, talán egy picit haragudtam. Most azonban azt érzem, nem lenne teljes az életem a kaland nélkül. – jött a hátam mögül a lány hangja – Azt hiszem kicsit sokat ittam.

-          Mint mindenki. – nevet a másik. Landry valóban túlvetette azt a bizonyos sulykot.

-          Jobb lesz, ha visszavonulok. – hallottam a szék zörgését, ahogy felállt. Köszöntünk egymásnak és ő elment.

Az égboltról a városra vándorolt a tekintetem. Körbenéztem az egy percig tartó csendben. Végül vissza kellett fordulnom, de nem tágítottam a korláttól.

-          Nos elfelezzük a maradékot? – rázza meg az üveget, felvonom a szemöldököm és gyanakodva megrázom a fejem – Nehogy már egyedül kelljen meginnom, nem szeretném elpocsékolni.

-          Csak nehogy kihasználd a helyzetet, ha még egy pohárral iszom ebből. – visszaültem a helyemre.

-          Te is tudod, hogy akkor is kihasználhattam volna a helyzetet, amikor hazavittelek magamhoz, de nem tettem. Miért most akarnám? Ne nézz már belőlem ilyet ki. – ráncolja a szemöldökét, én nem gondoltam komolyan. Majd az arca sarkában megbújt egy kis vigyor.

-          Ne légy már ilyen!

-          Nem poénkodhatok a munkatársammal? – nézett ártatlan képpel miközben lehúzta az italt. Összeráncoltam a homlokom.

-          Munkatársak? Szóval már mégsem a nagyszájú alkalmazottad vagyok?

-          Ugyan Oliv, mindig is a munkatársam voltál. – néz rám, miközben én is lehúzom az italt, már bőven elkezdett zúgni a fejem.

-          Jó tudni. Szerintem csak rájöttél, elhamarkodottan ítéltél meg – vigyorgok erőltetetten – Most, hogy megittam a részem, jó éjszakát.

-          Mert te nem ugyan ezt tetted. – szólt vissza élesen.

Azonnal felálltam az asztaltól és azzal a mozdulattal letettem a poharat. Átléptem a szobába, ahonnan kifelé indultam. Magam mögött becsaptam az ajtaját.